Történelmi drágulás: soha nem látott ütemben emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon

Alig két éve annak, hogy az élelmiszerárak jelentősen emelkedtek, és a szolgáltatószektorban is hasonlóakat tapasztalhattunk. Most nagyon úgy néz ki, hogy a 2 évvel ezelőtti állapotokat idézi a KSH legfrissebb adata.

A KSH friss adatai szerint januárhoz képest nem lassult az infláció, sőt. Nagy Márton már szombaton arról beszélt, hogy meglepetésinfláció jöhet a KSH kedd reggeli friss adatai érkezésekor. Így is lett.

Vásárlás
2023 óta nem volt ilyen: tovább nőtt az infláció

A friss adatok nyilvánosak, így bárki ellenőrizheti, hogyan alakult a januári infláció után a februári.

A januári 5,5 százalék után februárban a fogyasztói árak átlagosan 5,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Így egy hónap alatt 0,8 százalékkal nőttek az árak.

Ennél magasabb infláció utoljára 2023 novemberében volt, az Eurostat eddig kiadott adatai szerint 20 országból eddig Magyarország áll az első helyen az inflációt illetően. Már januárban is EU-rekorderek voltunk, és valószínűleg, ha befut a többi adat, akkor is vagy a magyar vagy a román infláció lesz a legnagyobb.

Így jött ki a februári inflációs szám

  • „A szolgáltatások átlagosan 9,2 százalékkal növekedtek a tavalyi időszakhoz képest (február);
  • az élelmiszerek ára 7,1 százalékkal nőtt;
  • az alkoholos italok és a dohány ára 5 százalékkal emelkedett;
  • az egyéb termékek, benne az üzemanyagokkal, gyógyszerekkel, háztartási eszközökkel 2,7 százalékkal drágábbak lettek;
  • a ruhák 1,8 százalékkal;
  • a tartós termékek 1,6 százalékkal drágultak;
  • a háztartási energia pedig a KSH számítása szerint 0,2 százalékkal olcsóbb, mint egy éve."

A legextrémebb infláció az élelmiszereket érinti, ami 2023 óta most a legmagasabb. A tej, liszt, tojás, vaj és vajkrém mutatja a legmagasabb számokat, ami egyben azt is jelenti, hogy januárról februárra 1,2 százalékos volt az élelmiszerek drágulásának mértéke.

Forrásunk volt.


Még több friss cikk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...