Így néz ki a srác, aki 17 éve csak sajtos makarónit eszik

Gyakorlatilag amióta rendes ételeket ehet, azóta fogyaszt a fiatal fiú sajtos makarónit.

Austin Davis még csak húsz éves, de 17 éve nem hajlandó semmi mást enni,csak és kizárólag sajtos makarónit, amerikai nevén mac'n'cheese-t. A srác valószínűleg hasonló betegségben szenved, mint az a nő, aki kizárólag gyümölcsöt vesz magához, vagy a tini, aki csak sült krumplit.

A fiú nemrég dokumentumfilmet is forgatott magáról, ami eleinte viccesnek tűnik, ahogyan Austin undorodik a boltban sétálva a hústól, illetve a brokkolitól. Szerinte amúgy nagyon furcsa, ha egy ételnek nem sárga a színe. A közepén azonban elkezd komollyá válni és megmutatja, mennyire is rossz, hogy csak ezt az egyetlen egy ételt hajlandó enni. „Nem akarom azt mondani, hogy a rabja vagyok ennek a fogásnak, mert nagyon furcsán hangzik, de tény, hogy a testem egyáltalán nem képes befogadni mást.”

A kisfilmben az is látszik, hogy Austinsegítséget kér egy terapeutától, aki szerint egy gyermekkori trauma állhat az étkezési szokásai mögött. Szerencsére a fiatal férfi próbálja formában tartani magát, ezért hetente négyszer jár el bokszolni, ami nagyon dicséretes.

Szóval Austin tényleg nagyon próbálkozik, hogy legyőzze a betegségét. Mi nagyon szurkolunk neki, hogy sikerüljön, és minél hamarabb meg tudjon enni egy olyan ételt is, ami nem sárga. Addig is, ha kipróbálnád a mac’n’cheese-t, itt hagyunk neked pár receptet.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép: iStock

3 sajtos Mac 'n' Cheese

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.