Így készült nálam a jellemhibás, SZALAGTALAN farsangi fánk

Az első szalagosfánk-próbálkozásomat dokumentáltuk a NoSalty-val. Van mit tanulni, de azóta fejlődtem, íme, okuljatok ti is!

Na akkor farsangi fánkok, fussunk neki. A szalagos fánk mindig is kedvenc volt, de mivel én magam ritkán sütök olajban, a családban másra maradt ez a feladat. Édesanyám sütötte újévkor a lencseleves után, nálunk ez volt a szokás. És nagyjából ennyiben is maradt a fánksütés egész évre, bár a nagymamám azért régebben február táján is mindig sütött egy-egy adaggal, és akkor még saját befőzött pomázi sárgabaracklekvár is jutott hozzá.

Nagymama már nincs, de a recept maradt, és amikor először nekifutottam, dokumentáltuk is, ennek a képeit láthatjátok lejjebb. Akkor még nem lett tökéletes, de azóta kétszer is nekiláttam, és egyre jobb lett. A hibáimat és a hozzájuk tartozó megoldási lehetőségeket is mindjárt mondom, de először magáról a fánkról egy pár szó.

  • A fánk sok kultúrában megjelenik, nem egy nemzet konyhájában találkozhatunk vele.
  • Jellemzően édességként fogyasztják, ahogy nálunk is, és a tésztájában sincsenek nagy eltérések, hiszen búzalisztből és élesztőből készül, valamilyen folyadék, esetleg cukor hozzáadásával.
  • Emellett az indiai konyhában és néhány ázsiai országban, például Nepálban vannak eltérő variációk, ahol az ún. vada lencse- vagy burgonyalisztből készül, és északon inkább lángosszerűen fogyasztják, és csak Dél-Indiában eszik édesen, sziruppal, kókusszal. A nepáli fánk pedig rizslisztből készül, ráadásul kissé erjesztik is sütés előtt, mivel nem tartalmaz élesztőt. Sütni olajban (Indiában tisztított vajban, ghíben, más távol-keleti országokban kókuszolajban) szokták, bár létezik sütőben sült változata is, amely picit egészségesebb, hiszen nem olajban sül, de egyébként az összetevőket nézve pont ugyanannyira nehézsúlyú szénhidrátversenyző, mint a bő olajban sült válfaja.

    Fánk a sütőből:

    Így készül szerintünk a tökéletes, sütőben sült FÁNK...fahéjas cukorral!

  • Lekvárral, sziruppal és számos más feltéttel fogyasztják, pl. csokoládéval vagy a már említett kókusszal, cukorkákkal, vaníliás, csokoládés vagy gyümölcsös krémekkel.

De a “mi” fánkunk azért mégiscsak a mi fánkunk. Pomázi lekvárral vagy anélkül, de ennek neki kellett látnom.

1. hibapont, amin javítani kellene:

  • egy kis rum a tésztába.

Ettől nemcsak hogy kap egy pici más ízt is, de könnyebb, levegősebb lesz a fánk. Tényleg csak egy löttyintésnyi az egész – talán 1 evőkanálnyi, de igenis számít.

2. hibapont - bár szokás kérdése, de változtat a végeredményen, az biztos:

  • a cukor.

Sokan mondják, hogy nem is hallottak olyat, hogy cukor kerül a tésztába. Na igen, ettől könnyebben ég az olajban, és megvan az esélye, hogy nem sül át a belseje. Viszont szerintem finomabb, és tényleg csak egy kis körültekintést igényel a sütése.

3. hibapont - ami a küllem szempontjából a legfontosabb:

  • a szalagosság.

Na ezt a fotón látható első kísérletnél teljesen mellőztem.Azóta tudom, hogy azzal az oldalával lefelé kell először sütni, ahova mélyedést nyomott az ember, és le is kell fedni, majd amikor megfordítjuk, már fedő nélkül sütjük készre. Ettől szinte biztosan szalagos lesz a fánk, bár épp most mondta valaki, hogy neki így is kétesélyes a dolog, és nem mindig sikerül.

Szalagos fánk Coook konyhájából receptjéért kattints a fotóra!

Nagy hibákat, mint látjátok, nem követtem el, inkább csak a saját recept evolúciója zajlik a konyhámban. Így sem lesz nagyon gyakori fogás nálunk a fánk, de vannak olyan alkalmak az évben, amikor szinte muszáj sütni, és az egyik ilyen alkalom a Farsang. Itt az ideje újra munkához látni és fánkot sütni, már csak az a jó pomázi lekvár kéne hozzá…

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Ha valami egészséges édességre vágysz, ne keress tovább – Leteszteltük...

A diéta alatt nagyon nehéz olyan édességet találnunk, mely nemcsak kalóriaszegény, de finom és egészséges is. Szerencsére ma már vannak olyan termékek a piacon, melyek megfelelnek ezeknek az elvárásoknak. A szerkesztőségünknek most volt szerencséje megkóstolni a Good Calories termékeit, melyek minden eddig említett jótulajdonsággal rendelkeznek. Nézzük, mi volt a véleményünk!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Fontos kiskapura figyelmeztet a bank – 30 fölött is van...

Az idei évben még a korábbi feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a babaváró hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek. 2024-ben az átmenti szabályok szerint még a 30 és 41 év közötti nők esetében is van esély a kamatmentes hitelfelvételre – hívta fel a figyelmet Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Titkos, föld alatti bár nyílt az Andrássy úton

A W Budapest hotel alagsorában nyílt meg a szálloda sejtelmes hangulatú bárja, amely több fronton is biccent a főváros különleges történelme felé. Elfeledett titkok és misztikum, impozáns épületekről elnevezett koktélok várják a betérő vendégeket, érkezzenek akár az ajtón, akár az étterem mosdóján keresztül.