Ennyibe fog kerülni idén a húsvéti sonka

A szakértők elárulták, hogy mennyiért kínálják majd a húsvéti sonkát az üzletekben az elkövetkezendő napokban.

A napokban tájékoztatta a fogyasztókat a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) arról, mennyibe fog kerülni idén a húsvéti időszak slágerterméke, írja a Haszon oldala. Már most jól látszódik, hogy idén is nagyon keresett a sonka, ami nem túl meglepő, hiszen a húsvéthoz köthető az éves magyar sonkafogyasztás több mint 40 százaléka.

Kiderült, mennyibe kerül idén a húsvéti sonka

2300 forintnál kezdődik a húsvéti sonka kilója

A gyorspácolt kategóriában 2300 forintnál kezdődik a kilogrammonkénti ár. A hagyományosan érlelt sonkák esetében ez az ár 3500 forint/kg-ról indul

– jelentette be a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség).

Több mint 21 milliárd forintot költöttünk tavaly

2023 azonos időszakában összesen 21 milliárdot költöttek a magyarok húskészítményekre, illetve sonkákra.

Ez azt jelenti, hogy összesen 6800 tonna sonka fogyott a tavalyi évben.

Ebből jól látszódik, hogy egy háztartás mintegy 2,3 kg ilyen terméket vásárolt valamivel több mint 3100 forintos kilónkénti átlagáron, írja az oldal.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...