A hiány miatt már helyettesítik a napraforgóolajat a konzervekben

Meglepő változás a háborúnak köszönhetően: elkezdődött a napraforgóolaj sertészsírra cserélése az élelmiszeriparban.

A Sze­ge­di Pap­ri­ka Zrt. jelentette be elsőként, hogy változtat az általa gyártott készételek összetételén, és ezentúl napraforgóolaj helyett sertészsírt használ konzerveiben – számol be videóriportjában az rtl.hu.

Hogy mi a meglepő csere oka?

Sokan kitalálhatták, hogy a változás az ukrajnai háború hatásainak köszönhető – akadozik az étolajimport Ukrajnából, ezt pedig a cég közel egy hónapja tudja, hiszen a beszállítók már előre jelezték a források elapadását. Bár a két összetevő cseréje nem befolyásolja a végeredmény ízét vagy energiatartalmát, a szakemberek kiemelik, hogy a túlzott állatizsír-fogyasztás nem kedvező az egészségre nézve.

Étolajos hordók helyett most ládákban áll kimérve a zsír. „Napraforgóolaj helyett sertészsír!"

– ez a felirat áll a konzervek tetején mostantól a szavatossági idő mellett.

A Nébih számít arra, hogy további cégek is változtatni fognak májustól, hiszen a napraforgóolaj mellett például a lecitin elérhetősége is veszélybe kerülhet, a háborús helyzet pedig ki tudja, meddig tart – fontos továbbá, hogy a összetevők cseréjét jól látható módon jelezni kell az adott termékeken.


Még több gasztrohír itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.