Ha a sütés-főzés kezdeteiről, szeretetéről kérdeznek, nekem egyből a kóspallagi nagymamám jut eszembe és a vele eltöltött nyári szünidők. Mai napig úgy gondolom, ez az időszak határozta meg, hogy most ennyire szeretek a konyhában sündörögni. Amikor abból állt a napunk, hogy reggel felkeltünk, fogtuk a fonott kis kosarat és hátramentünk a „kis" kertbe és „bevásároltunk", majd ebből főztünk ebédet a fiúknak. Egy kisgyereknek, aki egyébként a városban lakik, egy csoda, amikor a répa kibújik a földből, a hagyma kiszakad addig megszokott helyéről, a málna a bokorról egyből a szájba landol és sorolhatnám holnapig. A zöldségek-gyümölcsök szeretete, a saját munka gyümölcsének a megismerése és megszeretése az, ami megalapozta az én szakácskodásomat.
Hat-hét évesen már nokedli- és csipetkegyáros voltam Nagymamám óvó és tanító felügyelete mellett. Amiben tudott befogott, tanított, elmondta a praktikákat. A lucskos-mákos szilvás gombóc az egyik, amit sosem fogok elfelejteni, és az ükunokáimnak is szeretném megtanítani azt, hogyan is forgatta meg azokat a gombócokat az én nagymamám.
Miután ezek az idők elmúltak, egy jó ideig elmaradoztak a főzőcskék, kamaszodtam, próbáltam felfedezni a világot. Majd szépen-lassan visszatértem a konyhába, rájöttem, hogy ez nekem tetszik és megnyugtat, koncentrálásra késztet, másrészt pedig kiélhetem a kreativitásom, így is fel lehet fedezni a világot.
Mostanság pedig úgy érzem, lassacskán kezd kifejlődni a saját stílusom a konyhában, kezdem megtalálni azt a vonalat, amivel szívesen foglalkoznék komolyabban is. Az egyik ilyen vonalat anyukámnak köszönhetem. Amióta az eszemet tudom, a szüleim a Fővám téri Vásárcsarnokban dolgoznak. Van egy kis kávézó-édességboltjuk, ami híres a finom kávéjáról és anyukám sajátosan elnevezett kávéiról. Az elnevezésekben a csarnok dolgozói ihlették őt meg (Milady, Csirkefogó, CsarnokHabos stb). Ezt azért is említettem meg, mert a csarnokban a zöldségesek-hentesek-vásárlók receptjei szájról szájra terjednek. Ha szerencsések vagyunk, jobbnál jobb recepteket kaphatunk egy kiló paradicsom mellé. Az ottani élet, a piaci lét, a dolgozók egymás közötti szoros kapcsolata az, ami engem elvarázsolt, és késztet arra, hogy ezeket a recepteket összegyűjtsem és megosszam másokkal is. Ez a gyűjtés anyukám nélkül lehetetlen lenne.
Az, hogy a főzés nekem nem nyűg és nem egy mindennapi kellemetlen feladat, abban rejlik, hogy imádom megetetni az embereket. Amikor a barátaimnak, családnak főzök és dicsérik, látom hogy nőnek a hasak a jóllakottságtól, csillog a szemük az ízektől, ez engem napokig feltölt energiával és erőt ad a hétköznapokhoz. Ez amolyan tyúkanyóféle érzés, megnyugtat, hogy megetettem a "gyermekeim". Ezek azok az apró dolgok, amik nem hagyják, hogy abbahagyjam a főzést, és segítenek abban, hogy publikáljam, megosszam a receptjeim másokkal.
Szeretem a gyors, könnyen elkészíthető ám különlegesebb ételeket. Szoktam is mondani, mikor elkérnék egy-egy receptemet, hogy én csak úgy, „gondolatra" főztem.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>
