Hamarosan kifogyhatunk ebből a hazai idénygyümölcsből

A közkedvelt hazait hamarosan az import válthatja.

„A szamóca termesztésére 5 éves ciklusok jellemzők, először növekszik a terület, majd csökken" – írja a Sokszínű vidék. Emiatt a hazai összes termőterület nagyságára vonatkozóan elég nehéz pontos adatokat megadni. Ezenfelül elég kevés nagytermelő található itthon, ugyanis sokkal jellemzőbbek a kisebb, akik akár néhány tíz vagy száz négyzetméteren gazdálkodó termelők.

Hamarosan kifogyhatunk ebből a hazai idény gyümölcsből

Mennyi az annyi?

A szakértők szerint 2022-ben nagyjából 635 hektár lehetett a termőterület, ám a valós szám a kistermelőkkel együtt olyan 850-950 hektár körül alakulhat.

„Az 5 éves ciklikusságot figyelembe véve egy-két rosszabb év után várhatóan ismét csökkenni fog majd a terület, jelenleg a ciklus csúcsán vagy éppen utána vagyunk" – írja a lap. Nem elég tehát, hogy drága az eper, még kevés is van belőle.

Nem elég a hazai, jön az import

A termelés nagyságára hatással vannak a folyamatosan növekvő inputanyagárak (például műtrágyák, növényvédő szerek és fólia), valamint a munkaerő drágulása is. Ne feledjük, hogy a szamócatermelés egy kifejezetten nagy munkaerőigényű feladat. Tehát a jelenlegi hazai termés csak az igények felére elég, a többit importálni kell.

Forrásunk volt.

Még több érdekes cikket olvashatsz:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.