Hatalmas összegű élelmiszeradománnyal támogatja a Tesco a rászorulókat

A Tesco a valaha volt legnagyobb élelmiszeradományával támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkáját.

A Tesco elkötelezetten támogatja azokat a közösségeket, ahol munkatársai és vásárlói élnek. A rendkívüli körülmények ellenére, a munkatársak kitartó és fáradhatatlan munkájának köszönhetően az áruházlánc jelenleg is üzemelteti napi élelmiszermentő programját, melyben a Magyar Élelmiszerbank partnerszervezetein keresztül az áruházak környékén élő rászorulókat látja el élelmiszerrel. Csak a múlt héten a Tesco Magyarországon összesen 75 tonna élelmiszert ajánlott fel erre a célra.

A napi élelmiszermentő program működtetésén felül a Tesco úgy döntött, hogy 42 millió forint értékű termékadománnyal egészíti ki a nehéz helyzetbe került családok támogatását, melyet Magyarországon két stratégiai partnerén, a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül juttat el azoknak, akiknek erre most a legnagyobb szükségük van. A valaha volt legnagyobb, egyidejű adományt a vállalat a tavaszra tervezett, de a körülmények miatt elhalasztott „Ön választ, mi segítünk” programra elkülönített büdzsé átcsoportosításából fedezi.

“Elkötelezettek vagyunk a környezetünkben élő közösségek helyi programjainak támogatása iránt, ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy segítő kezet nyújtsunk a nehéz helyzetbe került embertársainknak, különösen a jelenlegi, rendkívüli körülmények között. Évek óta együtt dolgozunk a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel és az Ökumenikus Segélyszervezettel, így tudjuk, hogy rendszeres támogatásuk milyen sokat jelent a rászoruló családok mindennapi életében. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a megszokott csatornáinkon túl a valaha volt legnagyobb élelmiszer adományunkkal járulunk hozzá munkájukhoz” - mondta Pártos Zsolt, a Tesco Magyarország ügyvezető igazgatója.

A támogatást a szervezetek alapvető termékek (például babaápolási termékek, tisztítószerek, konzervek, étolaj, cukor és egyéb tartós élelmiszerek) formájában kapják meg, a konkrét terméklista, valamint a termékek aránya a szervezetek igényeit figyelembe véve, az ő bevonásukkal áll össze, az első szállítmány pedig várhatóan már ezen a héten megérkezik hozzájuk.

„Hálásak vagyunk, hogy a nehéz körülmények és a megnövekedett munkamennyiség ellenére a Tesco munkatársai továbbra is elkötelezetten vesznek részt a vállalat napi élelmiszermentő programjában. Az így átadott élelmiszer eddig is nagy segítség volt, de azt érzékeljük, hogy most talán minden eddiginél többet számít, többet segít. Megható és megindító, hogy a Tesco kollegái így kiállnak a rászorulók mellett. Minden tiszteletünk és hálánk az övék. A rendkívüli adomány is nagy öröm számunkra, már most látjuk, hogy nagy szükség lesz rá, igyekszünk legjobb tudásunk szerint szétosztani majd” - hangsúlyozta a termékadomány jelentőségét Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

Gáncs Kristóf, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta:

„A Tesco az elmúlt tíz évben az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnereként egyedülálló mértékben segítette országos adománygyűjtéseinket. A rászoruló gyermekekért indított tavaszi összefogások és az adventi adománygyűjtések alkalmával vásárlók százezrei csatlakozhattak évről évre a Segélyszervezet célkitűzéseihez. A jelenlegi járványhelyzet különösen is súlyosan sújtja azokat a családokat, akik eleve nehéz helyzetben voltak, akiknek nincsenek tartalékaik. Ezért óriási segítséget jelent most a Tesco által felajánlott élelmiszer-adomány, amivel rászoruló családok százait tudjuk támogatni a következő időszakban.”

A Tesco elkötelezett az élelmiszer-pazarlás felszámolása ellen vívott küzdelemben. Ezért működteti napi áruházi élelmiszermentő programját, aminek keretében a programban részt vevő áruházak munkatársai minden munkanap végén összegyűjtik és szortírozzák a már nem eladható, de emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszereket.

Magyarországon 2014 szeptemberétől 2020 február végéig, összesen közel 26 000 tonna adományt adott át az áruházlánc. Ez a mennyiség több mint 64 millió adag ételnek felel meg. Az adományozás jelenleg több mint 170 hazai áruházban zajlik, az adományozás a járványhelyzet ellenére is folyamatos és biztonságos.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.