Egy valamire azért mégis jó lehet a halolaj-kapszula

A halolajas étrend-kiegészítőkre korábban azt mondták, megelőzhető velük az agyműködés romlása – egy komoly amerikai kutatás azonban kimutatta, hogy nincs semmiféle összefüggés a kapszulák szedése és az agyi leépülés között. Egyvalamire azonban talán mégis jók ezek az étrend-kiegészítők: egy kutatás szerint csökkenthetik a mellrák kialakulásának kockázatát.

A Wake Forest Orvosi Főiskola kutatása szerint a halolaj-kapszulák rendszeres szedése segíthet a mell mikrobiomjának helyreállításában, és ezzel a mellrák megelőzésében is. A bélmikrobiommal valószínűleg mindenki találkozott már, a szakértők szerint azonban a mellnek is van saját mikrobacsapata, amelyek segítenek megőrizni a mellszövet épségét, és csökkenteni a tumorok megjelenésének rizikóját. Itt jöhetnek jól a halolaj-kapszulák.

Egy valamire azért mégis jó lehet a halolaj-kapszula

A szakértők három különböző kutatást végeztek a témában, emberi és állati, mellrákkal küzdő betegek esetében. Mindhárom kísérletben a magas zsírtartalmú étrend és a tumorképződés összefüggését írták le. Ezeket a kutatásokat még 2018-ban végezték, és azt találták, hogy a mell mikrobiomja is ugyanúgy válaszol az étrendre, mint a bélmikrobiom.

Most egy friss kutatásban a halolaj-kapszula hatását vizsgálták, és azt találták, hogy nemcsak a mell mikrobiomjára, hanem a tumorképződésre is hatással lehet. A Cancer Research tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kapszula szedése mind az egészséges, mind a kóros szövetre hatással volt.

A kísérlet során műtét előtt álló mellrákos pácienseknek 2-4 héten keresztül halolaj-kapszulát kellett szedniük. A mell mikrobiomja mindkét szövet esetében megváltozott, a Lactobacillus mikrobák száma például növekedett a tumoros szövetekben, ezek pedig a tumornövekedés lelassításáért felelősek, legalább is ezt mutatták ki a preklinikai modellek.

Ahhoz, hogy egyértelmű következtetéseket le lehessen vonni, még több, nagyobb résztvevőszámú kutatás szükséges, de egy már biztos: a mell mikrobiomja legalább olyan fontos, mint a bélrendszeré, és hosszú távú következményei lehetnek annak, ha nem elég egészséges.

Forrásunk volt.


Még több érdekesség:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.