Halból a legjobb!

Már nagyon vártuk a Prímagáz újabb főzőversenyét, aminek helyszínéül Szegedet, a Nemzetközi Tiszai Halfesztivált választották.

Szombat reggel indultunk útnak, hogy az előző helyszín, Esztár után Szegeden kóstolhassunk, reményeink szerint finomabbnál finomabb halételeket. A helyszínválasztás azért is nagyon jó volt, mert a rendezvényt közvetlenül a Tisza partján, egy kempingben rendezték meg.

Jó idő, finom ételek, remek hangulat

Ezúttal halételeket kellett készíteniük a nevezetteknek. A Prímagáz csapata biztosította a hozzávalókat és a jó hangulatról is gondoskodott, amihez nagyban hozzájárult a ragyogó őszi napsütés és a vízpart leírhatatlan varázsa. Abban biztosak voltunk, hogy ha halról és Szegedről van szó, akkor halászlé mindenképpen kerül majd a tányérunkba. Így is lett, ráadásul egyik nagy kedvencem, a korhely halászlé rotyogott a bográcsban, amikor megérkeztünk. Már a látványától és az illatától is megremegett a lábam, főleg, hogy akkor már volt helye az ebédnek. Legszívesebben rögtön kanalat ragadtam volna. Annyit mondok, nehéz volt kivárni, amíg asztalhoz ülhettünk.

Ez a látvány fogadott, amikor megérkeztünk

Korhely halászlé citrommal tejszínnel >>>

A versenyző csapatok mindegyike kitett magáért. Már a lázas készülődés alatt látható volt, hogy nem lesz egyszerű dolga a zsűrinek, ugyanis ötletekben nem volt hiány. A grillezett hal salátaágyon és a harcsapaprikás is felülmúlta várakozásunkat.

Volt, aki mindent helyben készített

Harcsapaprikás túrós csuszával >>>

Miközben arra vártunk, hogy mindenki elkészüljön, igyekeztünk belesni a kulisszák mögé is. Beszélgettünk a receptekről, hogy miért pont azzal neveztek be amivel, és ami a leginkább érdekelt bennünket, hogy kinek mi a titka?!

Grillezett harcsafilé salátaágyon

Mozzarellás grillezett harcsafilé salátaágyon >>>

Nemsokára el is érkezett az a pillanat, amit nemcsak mi, hanem a versenyzők is nagyon vártak. Nehéz dolgunk volt. Legszívesebben mindenkit győztesnek hirdettem volna. Úgy gondolom, ami ott, akkor az asztalra került, azt méltán nevezhetjük fejedelmi ebédnek, levessel, előétellel és főétellel. Ezt sajnos nem tehettük meg, a verseny az verseny. Végül a pontszámok döntöttek és azok alapján hirdettük ki az első helyezettet a harcsapaprikást túrós csuszával.

Mindenki győztes

Nagyon örülünk, hogy ott lehettünk, és még egyszer köszönjük a részvevőknek, hogy indultak a Prímagáz főzőversenyén, Szegeden, a Nemzetközi Halfesztiválon.

A következő célállomás Vanyarc lesz, a Haluskafesztivál, és van egy olyan érzésem, hogy ott is nagyon jól fogjuk magunkat érezni, sőt nagyon jókat fogunk kóstolni.

Az esztári beszámoló itt olvasható >>>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Hajósok levese

Gál József, a Szent Jupát egykori hajósa és az Equator hajó tulajdonosával hajóztunk, aki kétszer kerülte meg vitorlás hajóval a Földet: először a Szent Jupáttal Fa Nándor mellett, ...

Szaftos kolbászos tészta

Egy cuccos, szaftos tészta tökéletes választás, ha gyorsan szeretnénk valami finomat és laktatót készíteni. A fűszeres kolbász, az édeskés paradicsom és a selymes tejszín krémes ...

Címlapról ajánljuk

Mi történik a szervezeteddel, ha túl sok C-vitamint szedsz?

A C-vitamin az egyik legismertebb vitamin, amelyet sokan elsősorban az immunrendszer támogatásával és a megfázásos időszakkal kapcsolnak össze. Vízben oldódó vitamin, vagyis a szervezet nem raktározza el nagy mennyiségben, a felesleget pedig jellemzően a vizelettel üríti ki. Na de mi történik, ha túladagoljuk?

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Zsiványpecsenye petrezselymes burgonyával

Szuper ízek és alapanyagok találkoznak ebben az aprópecsenyében, ami egyformán laktató a szemnek és a szájnak. Az alapanyagokat érdemes mind csíkozni, így nagyon elegáns lesz a ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...