Gyümölcsös red velvet cake

E heti gasztrobloggerünk, Bébicsirke, egy klasszikus amerikai édességgel, a red velvet cake-kel ismertet meg benneteket, amit ribizlivel és szederrel készített el!

Nóri, a Bébicsirke blog szerzője

„Nem vagyok már naposcsibe a konyhában, de még tyúkanyó sem, ezért lettem Bébicsirke: egy szöszi spatulával a kezében, aki itt szeretné megosztani gourméskodó konyhai kísérleteit” – ezek voltak az első szavak, amiket 2011 májusában bepötyögtem a blogsablonba magamról, amikor elindítottam a Bébicsirkét. Ami azt illeti, még azóta sem lettem tyúkanyó, de próbálkozom...

A red velvet cake tésztája

Minden ott kezdődött, hogy 2004-ben elkezdtem főzni Gerinek... aztán ott folytatódott, hogy azóta is főzök neki szinte minden nap, csak mielőtt megehetné, berendezek egy kisebb enteriőrt az adott fogásnak, és lefotózom. A főzés számomra szabadság, a kreativitásom kibontakozásának egyik színtere, szárnypróbálgatás, kiteljesülés... Egy stresszes nap után nem is tudnék jobb elfoglaltságot találni, mint nekiállni egy bonyolult desszert elkészítésének, ami lehetőleg még jó csokis is.

A megsült tortát félbevágjuk és megkenjük lekvárral

Kedvenc konyháim a francia, az indiai és az olasz, imádom a gyorsan elkészíthető, de kicsit sem unalmas vacsorákat, de még annál is jobban imádom a fejtörést és kihívást jelentő desszerteket. Apukám mindig azt mondja, hogy szinte minden receptemben van valami idegen szó... Ez persze túlzás, de tény, hogy szeretek elveszni az ismeretlenben...

A red velvet cake receptjét itt tudod megnézni >>

Gyümölcsös red velvet cake

A főzés mellett eredeti szakmámban szabadúszó kommunikációs szaktanácsadóként dolgozom, kommunikációs kampányokat menedzselek, és próbálom úgy beosztani a napjaimat, hogy mindig jusson időm délelőttönként, a legszebb nappali fényben lefotózni az aktuális receptalanyokat.

Bébicsirke-blog >>

Bébicsirke a Facebookon >>

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Hajósok levese

Gál József, a Szent Jupát egykori hajósa és az Equator hajó tulajdonosával hajóztunk, aki kétszer kerülte meg vitorlás hajóval a Földet: először a Szent Jupáttal Fa Nándor mellett, ...

Szaftos kolbászos tészta

Egy cuccos, szaftos tészta tökéletes választás, ha gyorsan szeretnénk valami finomat és laktatót készíteni. A fűszeres kolbász, az édeskés paradicsom és a selymes tejszín krémes ...

Címlapról ajánljuk

Mi történik a szervezeteddel, ha túl sok C-vitamint szedsz?

A C-vitamin az egyik legismertebb vitamin, amelyet sokan elsősorban az immunrendszer támogatásával és a megfázásos időszakkal kapcsolnak össze. Vízben oldódó vitamin, vagyis a szervezet nem raktározza el nagy mennyiségben, a felesleget pedig jellemzően a vizelettel üríti ki. Na de mi történik, ha túladagoljuk?

Nosalty

További cikkek

7 nyálcsorgatós étel SERTÉSCOMBBÓL

A sertéscomb igazi jolly joker a konyhában: készülhet belőle szaftos pörkölt, egytálétel, leves vagy akár különlegesebb, gyümölcsszószos fogás is. Mutatunk 7 receptet, ha éppen sertéscombból főznél valami igazán finomat.

Top Receptek

Zsiványpecsenye petrezselymes burgonyával

Szuper ízek és alapanyagok találkoznak ebben az aprópecsenyében, ami egyformán laktató a szemnek és a szájnak. Az alapanyagokat érdemes mind csíkozni, így nagyon elegáns lesz a ...

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...