Ez a véleménye Gordon Ramsaynek Brooklyn Beckham főzéséről

A szókimondó séfnek természetesen Brooklyn Beckham főzős karrierjéről is megvan a véleménye, melyet egyáltalán nem rejt véka alá.

David Beckham legidősebb fia, Brooklyn Joseph Peltz Beckham a pandémia alatt vágott bele a főzős videók gyártásába, melyek hatalmas népszerűségnek örvendenek azóta is. Bár a nézők imádják, a séfek már kevésbé vannak elragadtatva tőle.

Ez a véleménye Gordon Ramsaynek Brooklyn Beckham főzéséről

Legutóbb egy 300 fontos (azaz kb. 135 ezer forintos) steaket, egy baconös vajas szendvicset és gin-tonikot készített videójában. A szakértők több ponton is kritizálták: többek között azért, mert a hús túlságosan is nyers volt, emellett azt sem értették, hogy egy ilyen nemes alapanyag után miért két ennyire egyszerű fogást választott.

Sok kritika éri azért is, mert nincsen semmilyen szakácsképesítése.

Szerintük a legidősebb Beckham-fiú csak azért foglalkozhat főzéssel, mert híresek és sikeresek a szülei. A híres séf, Gordon Ramsay azonban nem osztja a többi kollegája véleményét.

Gordon a MailOnline-nak adott interjújában elmondta: nem a 23 éves fiú kérte, hogy híresek legyenek a szülei, és emiatt ekkora figyelem irányuljon rá, ezért egyáltalán nem lehet könnyű neki.

Brooklyn a gyerekeimmel együtt nőtt fel, a kedves barátaink fia. Nem láttam a videót az állítólag ‘nyers’ marhahúsáról. Brooklyn már 12 évesen, amikor még focizott, is érdeklődött az ételek iránt. Örülök hát, hogy ezen az úton jár, és talált valamit, amit igazán élvezettel csinál

– nyilatkozta a Ramsay.

A séf szerint itt az ideje, hogy lehiggadjunk, hiszen mindenkinek az a legjobb, ha minél több szakács van a köztudatban, aki népszerűsíti a főzést.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...