Jennifer Lopez és Ben Affleck közös konyhája maga a mennyország

A friss házaspár egy csodálatos konyhában főzőcskézhet majd közösen.

Jennifer Lopez és Ben Affleck csak nemrég kötötte össze az életét, azonban közös otthonukat már régen kinézték maguknak. A sztárpár választása egy csodálatos Beverly Hills-i luxusingatlanra esett.

Már kívülről is elég gyönyörű látványt nyújt

A birtokon négy különálló épület helyezkedik el, élén egy hét hálószobás főépülettel, mely mellé jönnek még a vendégházak, egy nyolc autós garázs, egy hatalmas medence és egy edzőterem. Ezek mellett van még egy privát mozi, egy borozóterem, és egy szivarszoba.

Nem semmi hangulat

Mindemelett természetesen egy csodálatos konyha is helyett kapott, mely minden elképzelésünket felülmúlja. Hatalmas helyiségről beszélünk, melynek középpontjában egy hatalmas előkészítő pult áll. A fehér konyhabútort mesés márványburkolat fedi, a tűzhely mögötti részt pedig egy mintás tapétával dobtak fel.

Egyszerűen lenyűgöző

Természetesen a grandiózus konyha mellett helyet kapott egy csodás étkezőrész is, melyre szüksége is van a párosnak, ugyanis kettőjüknek közösen 5 gyermeke van.

Elég nagy az étkező

Reméljük, hogy csodás mindennapokat töltenek majd el itt ketten, és sokáig élvezhetik a házasélet mindennapjait.

Forrásaink voltak.


Még több sztárlakás:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.