Fontos változás a SPAR saját márkás termékeinél

Átfogó programot indított el a Spar, melynek részeként némileg megváltoznak a saját márkás húskészítményei.

A Spar régóta elkötelezett az egészségtudatos életvitel mellett. Ennek újabb példája, hogy a saját termékeinek cukorcsökkentésével párhuzamosan mérsékeltebb sótartalmú húskészítményeket állít elő Regnum húsüzemébe

„A SPAR a vásárlók körében népszerű életmódprogramja, illetve a tudatos táplálkozás vagy az ételintoleranciával élők segítése mellett idén 50 tonnával csökkenti a saját márkás termékek cukortartalmát. Célul tűztük ki azt is, hogy 2019 végére a többletértéket hordozó saját márkáink esetében elérjük a teljes pálmaolajmentességet. Újabb lépésünk, hogy a lakosság legszélesebb körében fogyasztott saját márkás élelmiszereink sótartalmát – az ízélmény megtartása mellett – jelentősen mérsékeljük. A vásárlói kóstoltatások és íztesztek segítségével végzett kutatásaink eredményeit figyelembe véve már 2019-ben jelentősen csökkentett sótartalmú saját márkás húsáruk és húskészítmények kerülnek az üzleteinkbe, illetve kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a beszállítóink termékei is eleget tegyenek elvárásainknak” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

A SPAR a visszafogottabb cukorfogyasztást ösztönző „Kevesebb cukor – több vitalitás!” elnevezésű programjával párhuzamosan indította el a csökkentett mennyiségű sót tartalmazó termékek előállítását, forgalmazását és népszerűsítését. Ez azokat az élelmiszerkategóriákat érinti, amelyeket a lakosság rendszeresen fogyaszt, és amelyek általában a napi sóbevitel nagy részét teszik ki: a kenyerek és pékáruk, valamint a felvágottak és a húskészítmények.

A SPAR idén 15 éves saját húsüzeme, a Regnum Húsüzem és Oktatóközpont különösen sokat tud tenni a konyhasó-felhasználás mérséklése érdekében: a tavaly előállított több mint 12 millió kilogramm saját márkás – S-Budget, SPAR, Regnum – felvágott és sonka, sómennyiségét több mint 10, egyes termékeknél több mint 20 százalékkal csökkentette. A Magyar Élelmiszerkönyv sótartalmára vonatkozó jelenleg hatályos előírásait túlteljesítve a Regnum Húsüzem húskészítményei már csaknem két éve kevesebb sót tartalmaznak, mint az előírásban rögzített, megengedett érték. A vállalat sócsökkentő programja keretében a főbb árucsoportoknál a késztermékek megengedett maximális sótartalma jelentősen kevesebb: a párizsik, felvágottak és virslik esetében ez terméktől függően 10-12%-kal, a hőkezelt, illetve bélbe töltött hőkezelt sonkák esetében pedig terméktől függően mintegy 20-22%-kal alacsonyabb sómennyiséget jelent.

Receptajánló:

A SPAR vizsgálja, hogy a húskészítményeken felül, az egyéb saját márkás termékkategóriáinál hol tudná a felhasznált só mennyiségét csökkenteni.

Rengeteg sót fogyasztunk

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet adatai szerint a férfiak 22,3 gramm, a nők 15,8 gramm konyhasót fogyasztanak naponta az ajánlott 5 gramm helyett. A férfiak így több mint négyszer, a nők több mint háromszor nagyobb mennyiségű sót esznek a kelleténél.[1] Ennek pedig jelentős az egészségügyi kockázata, mert a túlzott mértékű konyhasó-fogyasztás olyan betegségek kialakulásához vezethet, mint a magas vérnyomás, a szívinfarktus és agyvérzés. A sóról, mint az életünk nélkülözhetetlen kellékéről azonban nem kell lemondanunk, hanem a helyes arányokra és a minőségre kell csupán odafigyelnünk.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...