Fejedelmi egy desszert, csak egy másik Rákóczi találta ki

Biztos vagyok benne, hogy ha azt mondják, hogy Rákóczi, akkor először senkinek nem a szakácsmester jut először az eszébe. 

Linzertészta, túrókrém, baracklekvár. Mind ugyanarra gondolunk, ugye? Mert nekem egyértelműen a Rákóczi túrós jutott az eszembe, aminek, mint most megtudtam, aligha a fejedelemhez, sokkal inkább a szakácshoz van köze.

Emlékszem, hogy kiskoromban az egyik kedvenc sütim volt, de mivel otthon senki nem sütött nekem ilyet, csak különleges alkalmanként tudtam enni, vagyis amikor épp elmentünk a cukrászdába.

Rákóczi János szakács

Rákóczi János 1912-ben a Mágnás kaszinó konyháján kezdett el először szakácsként dolgozni, majd a világháború idején katonának állt. A szolgálat után visszatért a főzéshez, és Kedvessy Nándor mellett dolgozott, mint másodszakács.1924-ben a párizsi Laure nevű étteremben dolgozott, majd miután hazatért, a Horváth étterembe került, de már mint konyhafőnök. Majd később a Gellért, végül pedig a Duna szálló konyhájáért felelt.A konyhavezetés mellett szakácskönyvet is kiadott, sőt 1958-ban felkérték a brüsszeli világkiállítás magyar pavilonjának konyhai vezetésére.

Így jutunk el a híres süteményhez

A Rákóczi túrós azonban nem ekkor született. A sütemény receptje még korábban, 1937-ben, egy szakácsoknak szóló szaklapban is megjelent, de az igazi hírnevet a világkiállítás hozta meg, és az érdeklődök is ott kóstolhatták meg először.

Ezen a világkiállításon mutatták be még a hortobágyi húsos palacsintát, a Budapest bélszínt, de a résztvevők kóstolhattak gulyást, somlói galuskát meg csirkepaprikást is.

Néhány, a Nosalty-n található Rákóczi túrós receptje:

A Rákóczi túrós egy tök egyszerű sütemény: alapja egy jól nyújtható omlós lap, amelyre citromos-vaníliás-mazsolás túrókrém kerül, végül pedig egy cukros tojásfehérje és isteni baracklekvár.

Brüsszel után Rákóczit érdemrenddel díjazták, és megengedték, hogy a süteményt önmagáról nevezze el, így azóta ez a süti az ő nevét őrzi.

Ezeket olvastad már?

forrás: Magyar Konyha

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Nosalty

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...