Ezért nem jó ötlet nyersen fogyasztani a fagyasztott bogyós gyümölcsöket

Ha már a csomagoláson is az olvasható, hogy „fogyasztás előtt hőkezelendő”, akkor mindenképpen vegyük komolyan az utasítást. A fagyasztott bogyósok ugyanis szennyeződéseket tartalmazhatnak, amelyek ártalmasak lehetnek az egészségünkre.

A bogyós gyümölcsöket sokan kedvelik: aprók, színesek, ízletesek, és többféle jótékony hatásuk is ismert a szervezetre nézve. Ráadásul sokféleképpen felhasználhatók: készíthetünk belőlük parfét, krémes öntetet, süteményeket, vagy reggelente turmixot. Igen ám, de a legtöbb nem kapható egész évben – vagy ha kapható is, horror áron tudunk csak hozzájutni. Ráadásul a hűtőben, még megfelelő tárolás mellett sem állnak el túl sokáig.

Éppen ezért sokan fordulnak a fagyasztott bogyós gyümölcsök felé, ami praktikus lehet, ám nem árt figyelni: ezeket gyakran csak hőkezelés után szabad fogyasztani.

Fagyasztott erdei gyümölcsök közelről
Ezért nem jó ötlet nyersen fogyasztani a fagyasztott bogyós gyümölcsöket

A fagyasztott bogyósok és a fertőzésveszély

A fagyasztott bogyós gyümölcsök kórokozó mikroorganizmusokat tartalmazhatnak, amelyek veszélyesek lehetnek az egészségünkre. Általában a norovírus vagy a hepatitisz A az, ami jelen lehet ezekben a termékekben.

A norovírus, vagy más néven Norwalk-vírus egy erősen fertőző, légúti és érintkezéses úton terjedő betegség, ami fertőzött élelmiszerekkel is bejuthat a szervezetbe.

A tünetei közé tartozik a hányás, a hasmenés, valamint a gyomorgörcsök is. Mivel a levegőben is életképes marad, zárt térben gyorsan terjed – például otthon, óvodában, idősotthonban, kórházban vagy étteremben.

A Hepatitisz A egy ismertebb betegség: ez a májat támadja, és jelen lehet nyers halban, hideg készételekben vagy nem megfelelően mosott nyers zöldségekben, illetve gyümölcsökben is.

Hogyan fogyasszuk biztonságosan?

Amennyiben tehát a csomagolás előírja, mindenképpen vegyük komolyan az iránymutatást, és a fagyasztott bogyós gyümölcsöket mindig alaposan hőkezeljük fogyasztás előtt. Igen, akkor is, ha smoothie, öntet, vagy valamilyen fagyasztott desszert készül belőlük.

A javasolt eljárás: forraljuk fel a gyümölcsöket legalább 2 percig 100 °C-on (212 °F), hogy a hő elpusztíthassa a kórokozókat. A feldolgozás során használt edényeket és felületeket is alaposan tisztítsuk meg, nehogy keresztfertőzés történjen.

Fontos: a fertőzések általában a kereskedelmi termelésből származó gyümölcsöknél jelentkeznek. A saját kézzel szedett és otthon lefagyasztott gyümölcsöknél jóval kisebb az ilyen jellegű kockázat.

Egy másik aggasztó kérdés: az antociánszint

Egyes állítások szerint a fagyasztás növelheti a bogyós gyümölcsök antociántartalmát, de erre nincs megbízható tudományos bizonyíték. Amit tudunk:

  • Vízvesztés miatt koncentráltabb lehet a beltartalom: fagyasztás során víz kristályosodik ki, így a maradék tömeg egységnyi súlyára vetítve kissé nőhet a koncentráció – de a teljes mennyiség nem nő.
  • Biohasznosulás javulhat: elméletileg a jégkristályok szétroncsolják a sejtfalakat, így az antocián jobban felszívódhat – de ezt alátámasztó kutatások nem meggyőzőek.
  • Stabilitás: az ipari gyorsfagyasztás segít megőrizni az antociánokat, amelyek egyébként hő és fény hatására lebomolnának.

Mindezek ellenére a fagyasztott bogyós gyümölcs remek választásnak bizonyulhatnak a konyhában. Kényelmesek, egész évben elérhetők, szezonon kívül is használhatóak, ráadásul ezek által csökkenthetjük az élelmiszerpazarlást is. A megfelelő hőkezelés után tehát bátran fogyaszthatjuk, így ráadásul az ízük és a színük is megmarad, bár igaz, az állaguk puhábbá válhat.

Forrásunk volt.


További hasznos tippek várnak ezekben a cikkekben is:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.