Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Ezek lettek az év legjobb gluténmentes termékei

A Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete ötödik éve választja ki az év új gluténmentes termékeit, a verseny eredményeit pedig múlt héten hirdették ki. 
Bejgli tésztamix a legjobbak között
 
A zsűri értékelése alapján 2020-ban a Gabonakutató Nonprofit Kft. GK Food gluténmentes termékcsaládja lett a győztes, a második helyen pedig az M-Gel Hungary Kft. bejgli tésztamixe végzett. Gangel András, a cég vezető munkatársa szerint a termék az idei karácsony nagy slágere lehet azokban a családokban, ahol gluténmentesen kénytelenek étkezni, így legalább 5-10 ezer rúd bejgli kerülhet majd az ünnepi asztalokra az övéik közül.
 
Idén 17 cég 29 termékkel illetve termékcsaláddal nevezett a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete által meghirdetett, az év új gluténmentes terméke versenyre. A zsűrizés során többek között olyan bírálati szempontokat vettek figyelembe, mennyire hiánypótló az adott termék, melyek az előnyös tulajdonságai és mennyire korszerű a csomagolása.
 
Bár a zsűrinek közel sem volt könnyű dolga, múlt héten kihirdették a végeredményt, melynek értelmében második helyezést ért el az M-Gel Hungary Kft. gluténmentes bejgli tésztamixe.
 
 
Karácsonykor ezerszámra lesz az ünnepi asztalokon
 
Gangel András, a cég vezető munkatársa, aki a csapatával együtt fejlesztette a díjazott terméket, arról beszélt, a háziasszonyok és a cukrászok is tudják, hogy a bejgli az egyik legnehezebben kezelhető tészta.
 
„Sima lisztből is nehéz elérni a kívánt állagot, gluténmentesen pedig hatványozottan nagyobb kihívást jelent. Szintén fontos az ízélmény: amikor valaki megkóstol egy menteset, azt kell éreznie, mintha egy hagyományos lenne. Akkor jó, ha szaftos, puha és nem reped meg” – fogalmazott a szakember.
 
A gluténmentes termékek gyártói között hatalmas a verseny, hiszen minden termékfejlesztő tisztában van vele, hogy a tésztamix segítségével alapvetően otthon sütnek az emberek, tehát fontos, hogy könnyen elkészíthető legyen és már elsőre vagy másodjára tökéletes desszert sikerüljön belőle.
 
„Nagyon büszke vagyok a csapatunkra. Sokat dolgoztunk azon, hogy szerkezetileg, ízben és állagban is jól összeálljon a bejgli. 2019 végén kezdtük el fejleszteni a tésztát és idén került forgalomba. Úgy gondolom, az idei karácsony egyik nagy slágere lesz azokban a családokban, ahol gluténmentesen kénytelenek étkezni vagy odafigyelnek az egészségükre. Jóslataink szerint legalább öt-tízezer rúd bejgli kerül majd az ünnepi asztalokra a mieink közül, de ez a szám lehet nagyobb is” – tette hozzá András.
 
 
 
A recept szerint 3 rúd bejgli készítéséhez 500g bejgli tésztamixet, 250 g margarint, 1,8 dl vizet, 4 g felfuttatott friss élesztővel összegyúrjuk, 20 percig pihentetjük, nyújtjuk majd megtöltjük. Felületét tojással bekenjük, 30 percet kelesztjük (hideg 15 fok alatti helyen), majd 180 fokos sütőben sütjük.
 
A cég tervei között szerepel, hogy a díjnyertes bejgli tésztamixből kész terméket is sütnek majd, ahogy már évek óta teszik a szénhidrátcsökkentett bejglivel is. Ha ez megvalósul, akkor még többen férhetnek majd hozzá az áruházláncok polcain.
 
Ugyanakkor a termékből nemcsak bejglit lehet készíteni, hanem pozsonyi kiflit vagy fantázia szerint egyéb süteményeket is.
 
Az M-Gel Hungary Kft.-nál 12 éve indult az életmód ágazat, azóta folyamatosan bővítik a kínálatot, most 100 feletti különböző gluténmentes termék található meg náluk. Ezeket a honlapjukon, kiskereskedelmi boltokban és a multik polcain is meg lehet találni. 
 
Ez is érdekelhet:
 
 
Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!