Ez a 73 éves nagyi úgy nyomja a fekvőtámaszokat, hogy leesik majd az állad

Sosem késő életmódot váltani, és nincs olyan, hogy a hetedik X után nem lehetünk fittek és sportosak! 

Egyre több olyan történet lát napvilágot, amiben idős emberek vágnak bele az életmódváltásba. Most egy újabb inspiráló történet nyűgözte le az internetezőket.

Az Ontarióban élő Joan MacDonald három évvel ezelőtt több mint 90 kilót nyomott, és az orvosok is figyelmeztették, hogy emelni kell a gyógyszeradagját, ha nem változtat az életmódján – írja az nlc.hu.

Joant a lánya segítette át a nehézségeken, amelyek főleg az elején nehezítették vadiúj életvitelét. Bár nem volt könnyű, Joan követte lánya edzéstervét, amely elsősorban az állóképességét és az erejét növelte. Az idős hölgy annyira elhivatott volt, hogy még egy okostelefont is beszerzett, hogy letölthessen rá néhány fitneszapplikációt.

„A fejembe vettem, hogy meg tudom csinálni, ezért akármennyire is ijesztő volt az egész, hallani sem akartam arról, hogy feladjam” – mesélte a nagymama. Joannak egyébként az is plusz kihívást okozott, hogy refluxszal, szédüléssel és ízületi gyulladással is küzd.

Évekig tartó munkája végül kifizetődött, hiszen 30 kilótól sikerült megszabadulnia. De ez nem minden, hiszen fantasztikus izomzatot is épített magának, és jelenleg nem kell semmilyen gyógyszert szednie!

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép: Instagram

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...