2020.11.30.

Vajon, ha tükörbe nézünk, azt látjuk, amit más emberek látnak?

Kessel

Vajon, ha tükörbe nézünk, mi is pontosan azt látjuk, amit más emberek látnak? Erre a kérdésre próbálunk most válaszolni.

Kevés olyan dolog van, amiről olyan keveset tudunk megállapítani, mint arról, hogy más emberek hogyan látnak minket – egészen konkrétan a külsőnket. A saját testünk reprezentációja az elménkben, azaz a benyomás, amit saját magunkról leképezünk, többféle forrásra támaszkodva jön létre.

Egyrészt támaszkodunk arra, amit a tükörben látunk, de az is befolyásolja (de még mennyire), hogy mások mit mondanak a kinézetünkről. Az agyunk ezeket az információkat összefogva és összevetve alakítja ki a fejünkben a képet arról, hogy hogyan nézünk ki.

Testséma

Ennek az összegző folyamatnak az első komponense az úgynevezett testséma, ami nagyon fontos akkor, amikor éppen egy szűk folyosón vagy ajtón próbálunk elférni. Ha „hibás” a testsémánk, rosszul mérjük fel a testünk és a környezetünkben található tárgyak térbeli viszonyát, számos apró és nagyobb baleset érhet minket.

Testidentifikáció

Ennél egy fokkal externálisabb faktorok határozzák meg az úgynevezett testidentifikációt, mely a saját belső meggyőződésünk, hogy milyen formával rendelkezik a testünk. Sok embernél, különösen a sportolóknál, hatalmas a különbség a valós és az érzékelt méret között. A sportolók negyede-fele szenved attól, hogy másnak látja magát, mint amilyen, akkor is, ha optimális sportteljesítményt tud nyújtani. A test ilyen jellegű „félrelátása”, vagy inkább félrereprezentálása sok evészavarnak és szorongásnak a forrása. Ezeket a torzult reprezentációkat nehéz felfedni, mert még a szakemberek sem mindig tudják, hogy hogyan is lehetne rákérdezni a létükre. És nehéz is szavakkal körbeírni egy térbeli kiterjedésű test pontos dimenzióit, hiszen az ember ebből annyit érez, hogy egy kicsit lehetne karcsúbb a combja, de nem tudja megmondani, hogy az 10, vagy 8 centimétert jelent-e.

Tükör versus fotó

A magunkról kialakult kép, mivel sok belső komponense van, sosem lehet igazán objektív. Gondoljunk csak arra, hogy mennyire mást látunk a tükörben, mint a rólunk készült fotókon. Ennek az egyik oka, hogy a fotózásnál mindenképp létrejön a képen egy torzulás, általában ez a hatás nem túl erős, de minél közelebbi a kép, annál kevésbé fog ránk hasonlítani.

Ugyanakkor, amikor a tükörbe nézünk, sem pontosan azt látjuk, amit mások: egyrészt mivel tükrözve látjuk a sosem teljesen szimmetrikus arcot, eleve idegennek hathat, ha fotón fordítva jelennek meg bizonyos jellegzetességek, másrészt mindenkinek van egy bizonyos "tükörarca". Ez mindenkinél másmilyen: van, aki mosolyog, van, aki tágra nyitja a szemét, vagy éppen összeszorítja a száját, de megfigyelhetjük, hogy szinte mindig ugyanazt az arcot vágjuk, ha tükörrel szembesülünk.A tükörarcunkról mégis elvárnánk, hogy megfeleljen a valóságnak, holott a legkézenfekvőbb problémát, vagyis azt, hogy másképpen nézünk ki 2D-ben, mint 3D-ben, még fel sem vetettük.

Naponta több óráig tökéletes testeket nézegetni nem jó

Így az emberek nagy része elégedetlen a testével, különösképpen, ha fotón látja viszont, részben azért, mert sok képet látunk az ideális testről a közösségi médiában. Ennek a hatására szinte senki sem érzi úgy, hogy meg tud felelni az elvárt képnek. Ez persze nem újdonság, hiszen magazinok képeit eddig is lehetett nézegetni, de az Instagram hatására, melyen a profi influencerek minden egyes képüket többféle programmal retusálják, ma már órákat is tölthetünk vele minden egyes nap, hogy mások tökéletességét bámuljuk a képernyőn. Persze akiket nézünk, azok többnyire sikeresek abban, hogy a saját fejükben létező tökéletes verzióikat képileg meg tudják jeleníteni, így, ha ezzel tisztában vagyunk, legalább attól nem kell tartanunk, hogy ezek a tökéletes testek túl gyakran fognak szembejönni velünk az utcán.