Egyik napról a másikra került kerekesszékbe, mégis elérte az álmát

Egyik napról a másikra kellett lemondania a legnagyobb álmáról egy gyógyíthatatlan betegség miatt.

Kate Stanforth már gyerekkora óta arról álmodozott, hogy egyszer híres balett-táncos válik belőle. Mindent meg is tett azért, hogy valóra váltsa, hiszen iskola előtt és után is órákat gyakorolt, sőt a hétvégén sem pihent. 14 éves korában azonban egy reggel úgy ébredt, hogy alig tud lábra állni, sőt, még a mozgás is megterhelő volt számára. Az állapota folyamatosan romlott, de sajnos csak hónapokkal később jöttek rá, hogy egy krónikus fáradtság nevezetű betegségben szenved.

A lány elmondta, hogy megkönnyebbülés volt tudni, hogy mi okozza ezeket a problémákat, bár sajnos segíteni nem tudtak rajta az orvosok. A titokzatos betegségre ugyanis, egyelőre nincsen semmilyen gyógymód, csak tüneti kezelés létezik, bár az sem túl hatékony. Kate állapota emiatt gyorsan romlott. 20 éves korára már csak kerekesszékkel tudott közlekedni. „A rosszabb napjaimon még az ágyból se igen tudtam kikelni, nem csoda, hogy abban az időben a táncra még csak gondolni sem akartam.”

Így nyilván a tánc szinte szóba se jöhetett. „A balett volt a mindenem. Az egész életem. És egy betegség miatt fel kellett adnom.” Szerencsére Kate-nek sikerült túllendülnie ezen és újra belevágott, mostanra pedig már kerekesszékből tart órákat. „Először tanársegédként dolgoztam, majd kemény munkával sikerült levizsgáznom, így már én is tarthatok saját órákat. A vizsga egyébként nagyon kemény volt, leginkább azért, mert másfél óráig tartott. Külön készülnöm kellett rá, hogy kibírjak ennyit bot, kerekesszék, és más segítség nélkül.”

Azóta Kate minden héten tart egy 45 perces órát diákjainak, igaz, kerekesszékből, de egy-egy nehezebb gyakorlat kedvéért feláll.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép: Instagram

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos zöldbableves

A recept Turós Emil régi szakácskönyvében található. A zöldbableves soha nem volt a kedvenc fogásom, de ez a recept mindent megváltoztatott. Ajánlom mindenkinek, kitűnő fogás!