Amikor a babák már kellőképpen megszokták az anyatejtől/tápszertől különböző ételek ízét és a pürés állagot, akkor kezdhetjük egyre darabosabbra hagyni az ételüket, hogy lassacskán eljussanak az étkezésnek ahhoz a formájához, amelyet mi magunk is végzünk.
Persze ez hosszú folyamat
Az egyedül evéshez alapvetően fontos, hogy a baba kellő biztonsággal fogyassza már a darabos ételeket is, vagyis minél kevesebbszer nyeljen félre. Előfordulhat, hogy a gyermek már elég fejlett ahhoz, hogy önállóan egyen, viszont a mértéktartás területén még van mit elsajátítania, ezért amennyi ételt elé teszünk, azt ő mindet és egyszerre betömi a szájába, ami szülőként szemlélve elég ijesztő tud lenni. Ilyen esetekben érdemes falatonként a baba elé tenni az ételt, ami kezdetben nagyon puhára főzött vagy párolt, jól megmarkolható zöldség, például répaszelet vagy ceruzabab, vagy nagyon puha nyers gyümölcs, például banán legyen.
Mikor már tudnak fogni, markolni, szájukhoz emelni kis dolgokat, akkor nyugodtan a kezükbe adhatunk egy kanalat is, hogy próbálkozzanak vele, gyakorolják a használatát. Általában ez úgy működik, hogy a baba egyik kezében fogja a kanalat, a másikkal pedig tömi a szájába az ételt. Esetleg időnként megkevergeti a tányéron lévő ételt a célszerszámmal.
A következő lépés a fejlődésben – és egyúttal az én személyes kedvencem – amikor egyik kezével fölteszi az ételt a másik kezében lévő kanálra, majd igyekszik azt a szájába tornázni, többnyire sikertelenül. Ez a tipikus fából vaskarika-eset, de elképesztően bájos tud lenni.
Innentől már szinte egyenes út vezet az önálló táplálkozásig, csupán néhány ősz hajtincs és macerás hónap az ára. A gyerekek ugyanis nem csak a szájukba próbálják tenni az ételt. Hanem a fülükbe, az orrukba, a hajukba is. Valamint a körülöttük lévő emberek fülébe, orrába és hajába. Ezeken kívül pedig elsősorban a földre, a terítőre, a ruhájukra és a falra. Az ügyesebb babák képesek a kanalukkal távolabbi dolgokat is megcélozni, pl távolban lévő testvér haját, távoli hófehér falakat, a plafont és bármi egyebet, ami körülöttük előfordulhat.
Az önállóan enni tanuló babák szüleire tehát nehéz hónapok várnak. Rengeteg mosással (napi minimum 3 átöltözés babának és szülőnek egyaránt), gyakori felmosással, napi többszöri fürdetéssel és esetenként hajmosással. Kevésbé szerencsés családokban, ahol az etetőszéknek csak a fal mellett találnak helyet a megszokottnál gyakoribb falfestéssel, vagy sokkal inkább az összetrutymákolt fal rezignált bámulásával. Mindezek ellenére mégis minden szülő boldog, ha gyermeke így vagy úgy, de teletömi a bendőjét. És valószínűleg ilyenkor készülnek a legmulatságosabb és a gyermekek számára legmegalázóbb fotók is – a fürdetős képek után.
