Nem kell félni az olajtól a diéta alatt sem – így használd, ha fogyózol!

Attól, mert diétázol, bátran használhatsz olajat, csak megvannak a szabályai. A Nosalty életmódszerkesztője segít abban, hogyan használhatod fogyókúra alatt is az olajat. (x)

Rántott hús, bundáskenyér, paprikás fasírt. Hmmm - már attól összefut a nyál a számban, ha rájuk gondolok. A nagymamám mindig disznózsírral sütötte ezeket, és mivel imádtam a főztjét, én is legtöbbször állati zsiradékot használtam a sütéshez. Sajnos egy idő után ez az alakomon is meglátszott. Úgyhogy első lépésként le kellett cserélnem a zsírban sült ételeket valami egészségesebbre. A fehér húsok gyorsan nagyon jó barátaim lettek.

Én is, mint minden diétázó, azonnal le akartam adni a felszedett kilókat, ezért eleinte megpróbálkoztam azzal, hogy teljesen kiiktattam a zsírt az életemből. Ez két okból is nagy butaság volt: először is rettenetes hatással volt az emésztésemre, másrészt borzalmas íze lett mindennek, amit főztem. Hiába, a fűszereknek szüksége van a zsiradékra, hogy tökéletesen ki tudjanak "teljesedni".

Kell a zsír!

Fontos, hogy a diéta alatt sem szabad lemondani teljesen a zsiradékokról. A zsírok segítenek abban, hogy felszívódjanak a különböző vitaminok, egyes hormonok előállításában is közreműködnek, és az epe és a máj megfelelő működésében is fontos szerepet töltenek be.

Ha megfelelően használod az étolajat, akkor nagyon jó barátod lehet a diéta alatt

Nyilván a disznózsírt így sem tehettem vissza a hűtőmbe, mivel igen magas a koleszterintartalma, és telített állati zsírokat tartalmaz, így egy új és egészségesebb alternatívát kellett keresnem: nálam végül a napraforgóolaj nyert!

Hogyan iktasd be?

A diétám alatt gyakran ettem csirke-, illetve pulykamellet, amit a legtöbbször roston sütve fogyasztottam, ehhez pedig napraforgóolajra volt szükségem, hogy tökéletesen lepiruljon. Fontos, hogy ahhoz, hogy ropogós legyen a hús kérge, de ne száradjon ki, forró olajban, hirtelen érdemes sütni. Én egy közepesen vastag szeletet oldalanként 4-4 percig sütök.

Az első észrevételek

Az első, amit észrevettem, amikor lecseréltem az állati zsiradékot, hogy nincs fura mellékíze a húsoknak. A másik, hogy nagyon jól jött, hogy egy nagyobb adag csirkét fel tudtam dolgozni, be tudtam előre pácolni, és az olajnak köszönhetően napokig elállt. Ezt szívből javaslom azoknak, akik gyakran szegték meg azért a diétájukat, mert nagyon éhesek voltak, és nem tudták kivárni, amíg elkészítenek maguknak egy fogást, és inkább valamilyen gyorskajához nyúltak.

Nem csak sütéshez jó, salátákhoz is

Persze egy ponton, amikor már belejöttem a főzőcskézésbe, rengeteget kísérletezgettem, és rájöttem, hogy a napraforgóolaj remek lehet a saláták dresszingjének elkészítéséhez is. Mindössze a kedvenc fűszereinket kell hozzáadnunk - én általában fokhagymával, fűszerpaprikával, borssal, rozmaringgal és majoránnával kevertem el. Mennyei öntetet készíthetünk így a salátánkra, ami sokkal finomabb lesz! Néha pedig a változatosság kedvéért tettem hozzá egy kis balzsamecetet is, különösen nyáron, hogy kicsit frissítőbb és savanykásabb legyen.

Ezek mellett friss házi majonézt is készíthetünk olajjal. Nem mondom, hogy a legegyszerűbb, de nagyon megéri, hiszen sokkal finomabb lesz a bolti változatoknál, emellett pedig, ha magunk készítjük, jobban ki tudjuk számolni a kalóriatartalmát, illetve nem kerülnek bele tartósítószerek, adalékok sem.  

A másik, amit érdemes lehet kipróbálni, hogy a sütni kívánt zöldségeinket (cukkini, padlizsán, répa stb.) is bepácoljuk olajba, amelyhez tetszőleges fűszert adunk. Én bevallom, itt is a már előbb említett fűszereket használom, néha teszek a végén rá egy kis citromhéjat is, hogy kicsit pikánsabb legyen. Ha nem szeretnénk mellette strázsálni, akkor a pácnak köszönhetően, a sütőbe is betolhatjuk 15-20 percre 180 fokra.

Sütni kívánt zöldségeinket hintsük meg némi fűszerrel, és napraforgóolajjal is locsoljuk meg

Éljenek a csalónapok !

Bevallom, hogy számomra életmentőek voltak a csalónapok! Szerintem ez a hosszú és tartós fogyás titka. A diétám kezdetén csak havonta egyszer mertem beiktatni egy-egy fogást, ami nálam általában (bár lehet ez nem lesz újdonság) a rántott hús volt. Viszont itt is kipróbáltam egy új alternatívát: a sütőben sült, olajjal meglocsolt változatot. Ez a már leadott 25 kiló után is nagy kedvencem maradt.

Konklúzió

Tényleg nem kell félni az olajtól akkor sem, ha diétázunk. Nyilván oda kell figyelnünk a mennyiségre, így bő olajban sült dolgokat ilyenkor sem érdemes fogyasztani, de egy kevés olajon készült hús zöldséggel, vagy egy dresszinges saláta kiváló fogások lehetnek a diéta alatt. Ezekkel megfelelő mennyiségű zsiradékot viszünk be a szervezetünkbe, ami támogatja majd a fogyásunkat, ameddig el nem érjük a célunkat.

Keress még több Vénusz első préselésű napraforgóolajjal kapcsolatos anyagot itt!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.