Ez a hosszú élet titka egy 128 éves néni szerint

Nem a napi egy pohár borra esküszik a világ egyik leghosszabb életkort megélt hölgye. A dél-afrikai Johanna Mazibuko jelenleg 128 éves, most elárulta, szerinte mi a hosszú élet titka.

Két világháborút, az angol gyarmatosítást és a dél-afrikai apartheidet (a dél-afrikai fehér kisebbség általi faji megkülönböztetés az 1940-es évektől) is megélte Johanna Mazibuko, aki a napokban ünnepelte 128. születésnapját, ezzel pedig ő lehet a világ legidősebb embere – írja az index.hu a Metro cikkére hivatkozva.

Okmányai szerint a dél-afrikai származású nő 1894-ben született egy kukoricafarmon, 11 másik testvére közül ő volt a legidősebb. Johanna a mai napig emlékszik arra, amikor a sáskajárások miatt elpusztult a termés, megoldásként pedig a családdal együtt begyűjtötték a megfogható sáskákat, melyeket átsütve fogyasztottak el, hiszen ahogy a hölgy is mondta, a rovaroknak teljesen olyan ízük volt, mint a húsnak.

Johanna állítása szerint friss tejen és vadspenóton nőtt fel, ez lehet hosszú életének titka is. Bár már nem igazán hall jól, otthonában ma is egyedül jár-kel, valamint szívesen figyeli az embereket az ablakából.

Ahogy az index írja, Johanna egy idősebb férfihoz ment feleségül, akinek volt egy lovas kocsija és tehenei.

Én fejtem a teheneket, és vajat készítettem, hogy eladjam. A férjem nagyon jól bánt velem, és elfeledtette velem az előtte lévő életemet. Semmiben sem szenvedtem hiányt

– emlékezett Johanna.

A 128 éves hölgynek hét gyermeke született, kettő közülük ma is él, összesen pedig 50 unokája és dédunokája van. Johanna 21 éve él egy idősgondozóval, az őt körülvevő közösség pedig azon munkálkodik, hogy a nőt hivatalosan is a világ legidősebb emberének ismerje el a Guinness-rekordok könyve.

Johanna azt mondja, nem tudja, minek köszönheti ezt a sok időt, ha viszont egyszer meghal, a családtagoknak le kell vágniuk egy tehenet, őt pedig jól el kell temetni, hogy senkit ne zavarjon.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Az eredeti korhelyleves

A klasszikus korhelyleves valójában inkább egy kiadós főétel, mint egy leves: a savanyú káposztából főzött kolbászos fogás a magyar konyhaművészet egyik ismert és népszerű étele. ...