A világ legidősebb hölgye 116 éves, és meglepő ételekre fogja hajlott korát

Ő a világ jelenleg legidősebb hölgye, a mosolygós Kane Tanaka, aki nem éppen egészséges ételekre fogja hajlott korát. Nála mindenesetre úgy tűnik, ez vált be.

Ha a Guiness Rekordok Könyve szerinti legidősebb ember címe a mienk, talán megengedhetjük magunknak, hogy azt és annyit együnk, amit és amennyit akarunk. Nincs ezzel másképp Kane Tanaka sem, a világ jelenleg legidősebb hölgye, aki most 116 éves!

Kane Tanaka 116 éves

Ez is kapcsolódik:

Ezt a hétköznapi ételt eszi a 94 éves orvos, és sose kap el a betegeitől semmit

Az 1903-ban, koraszülöttként érkező lánygyermek, Tanaka már 19 évesen férjhez ment, és annak ellenére, hogy ő és vőlegénye esküvőjük napjáig nem is találkoztak, 4 gyermekük született, egyet pedig örökbe fogadtak.

Az étel mindig is központi szerepet kapott életükben: férje, Hideo egy családi vállalkozást üzemeltetett, ahol sticky rice-t, azaz ragacsos rizst, udontésztát és hagyományos vörösbabpasztás édességet, Zenzait készítettek.

Később Tanaka is egyre nagyobb szerepet vállalt az étterem üzemeltetésében, ahol rizst fényesített, és rizsből készült süteményeket sütött.

Jelenleg 116 éves, egy fukuokai idősek otthonában él Japánban, 6-kor kel, matematikát tanul, és imádja az Othello ("fonákolós") nevezetű táblás stratégiai játékot.

Idős kora és pici, törékeny termete ellenére nem ragaszkodik a diétás, "öreges" étrendhez, rekordját például egy hatalmas adag tejszínhabos eperrel ünnepelte, de az ajándékba kapott csokoládét is rögtön felbontotta. A kérdésre, hány csokit enne szíve szerint egy nap, a "százat" válasz érkezett.

És még mindig mosolygós

Egy nyilatkozatában egyébként konkrétan annak tudja be nem mindennapi életkorát, hogy egész életében imádta az édességet, a kávét és a szénsavas üdítőket. Mondjuk azzal vitatkoznánk, hogy ezek MIATT él ilyen sokáig, de a lényeg, hogy nem feltétlen rövidítik meg az életünket az "Antikrisztusnak" kikiáltott ételek.

Maradjunk annyiban, hogy minden relatív és szubjektív...mi pedig gratulálunk a szép életkorhoz!

Ezeket is nézd meg:

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.