Decemberi „mézeshetek”

A tél ízei már megérkeztek. A fahéj, a szegfűszeg és a méz illata decemberben melegséggel töltik el a bensőnket. A mézeskalácssütés pedig együtt jár a karácsonyi készülődéssel.

Formatartó mézeskalács 19.

Évszázados mesterség folytatói a mai mézeskalácsosok. Bár kevesen művelik manapság szakmaszerűen, a 17. századtól a Magyarországon is megjelenő mesteremberek gazdag hagyományt adtak az utókornak. A legjellegzetesebb süteményen, a mézből, cukorszirupból és lisztből gyúrt mézesbábon kívül számos fajtája létezett. A német eredetű mézeskalács-készítés megtalálta saját útját nálunk is, Erdélyben vagy az Alföldön máig külön tradíciója él. A fiatalok hamar felfedezték maguknak a vásárokban az édes, olykor versikével díszített szíveket, figurákat, s vittek szerelmük jeléül vásárfiát a választott kedvesnek.

Még több mézeskalács recept itt!

A huszárt, a babát vagy az elhíresült betyárokat ábrázoló mézeskalácsokat azóta felváltották korunk figurái, a rénszarvas, a télapó, a karácsonyfa és az angyalka. A szív, a néphagyományban is központi motívumként, a szeretet és a szerelem jelképeként azonban kikophatatlan maradt. Kreatív ötletek sokasága jelzi az egykori mesterség hagyományainak újbóli feléledését. Az egyszerű, kiszúrt figurák mellett mézeskalács házikók, naptárak és ehető adventi koszorúk is készülnek. Ha egyedi alakot szeretnénk, akkor egy kartonlapra rajzoljuk le a kívánt figurát, vágjuk ki, és ráhelyezve a kinyújtott tésztára, késsel óvatosan metsszük ki, majd kis lapáttal emeljük a sütőpapírral bélelt vagy kivajazott tepsire.

Mézeskalács 15. - kakaós

A forma mellett a másik sarkalatos pont a mézeskalács tésztája. Számos recept létezik – ropogós és puha, színes és fehér cukormázas, formára sütött vagy egyszerű korong alakú, kakaós és sima mézes –, ízlésünkön és kreativitásunkon múlik, milyenre készítjük el. Meg persze az évek tapasztalatán. Olykor több karácsony is eltelik, mire megtaláljuk a számunkra „tökéletes” receptet. Alapvető azonban, hogy a sütési időre különösen ügyeljünk, ugyanis túlsülhet, hullámossá válhat a tészta. Ha a sütemény szélei barnulásnak indultak, elkészültünk. A világosbarna, elsőre ropogós kalácsok fémdobozban idővel megpuhulnak, és sokáig nem száradnak ki.

Karácsonyi figurás mézes (Mézeskalács 2.) Rögtön puha mézeskalács (Mézeskalács 4.)

A mézeskalács-díszítés külön mesterségnek számított, karácsonyi vásárokon ma is találkozunk követőikkel. A fehér cukormáz a legelterjedtebb módja, hogy egyedivé tegyük az egyszerű süteményeket. Fontos, hogy porcukorral dolgozzunk, és a tojásfehérjét gondosan válasszuk ki a tojásból. 20 dkg porcukrot egy tojásfehérjével habverő segítségével verjünk simára. A máz színezéséhez használjunk természetes anyagokat, mint cékla, spenót, sárgarépa-reszelék vagy kakaó. (Ha fekete színre van szükségünk, egyik Facebook-olvasónk ötlete: több széntablettát kevés vízben feloldunk, és azzal remekül lehet színezni.) Zsír- vagy sütőpapírból vágjunk négyzet alakú lapot (legalább 8x8 cm), melyet hengereljünk tölcsér alakúra, de ne hagyjunk lyukat a végére. Rögzítsük a formát celluxszal, töltsük meg félig mázzal. Majd tetszőleges nagyságúra vághatjuk a tölcsér végére a lyukat, attól függően, hogy vastagabb vagy vékonyabb vonalakat szeretnénk rajzolni. A tölcsér szélesedő végét hajtsuk le több rétegben a mázig, és díszítés közben markunkban fogva, folyamatos nyomást gyakoroljunk, hogy egyenletesen jöjjön a máz.A kontúrok megrajzolása egy-egy figuránál már önmagában is mutatós, olykor a kevesebb több elve nagyobb sikert hozhat, de kis gyakorlással bonyolultabb díszekkel lephetjük meg a karácsonyt várókat.

Még több mézeskalács recept itt!

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.