5 hely, ahol tökéletes bundás kenyeret kapsz – A retrótól a házi sajtkrémmel töltöttig

Gyerekkoromban nem tudtam kellően értékelni a bundás kenyeret, mostanra azonban már a kedvenc reggeli fogásommá vált. Olyannyira, hogy András barátommal nemrég elhatároztuk, hogy nyakunkba vesszük Budapestet, és ahol csak lehet, ellenőrizni fogjuk a bundáskenyér-felhozatalt. Városhatáron túlnyúló, kiterjedt kutatásom eredményeként íme 5 hely, ahol kitűnően készítik.

Pécs legjava – Reggeli 

Amikor legutóbb Pécsen jártam, célirányosan haladtam a Király utca 23-25. szám alatt található Reggeli felé. Nagyon sok jót hallottam már róla, és úgy döntöttem, nem mehetek úgy haza, hogy nem kóstolom meg a pécsiek bundás kenyerét. A hely jóformán tele volt, de a tejföllel és friss salátával érkező reggelimre nem kellett sokat várjak. Két kiadós szelet kenyér, kívül ropogós, belül kellően szottyos, elégséges mennyiségű tejföl, és nem tudom, mi a titka a salátaöntetnek, de zavarba ejtően finom volt. Jóllakottan és nagyon boldogan jöttem el, és azzal a szent elhatározással, hogy ehhez a bundás kenyérhez bizony még visszatérek. De addig is, ameddig eljön az ismétlés ideje, kóstoljátok meg ti helyettem. 

A pécsi Reggeli bundása / forrás

Reggeli Pécs  

Pécs, Király utca 23-25. 

Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 8.00-15.00 

Váratlan meglepetés – NagyLumen 

A Mikszáth téri Lumen nagytestvére nemcsak akkor tökéletes opció, ha este beülnénk valahova egy italra a barátainkkal, de a konyhájukra sem lehet panasz, az mégis váratlan, de nagyon kellemes meglepetés volt számomra, hogy milyen fantasztikusan finom bundás kenyeret sütnek. A kenyérszeletek kiadósak, érezhetően minőségi pékáruból készülnek, és nagy adag tejföllel tálalják. Ez nagyon fontos, semmi sem annyira bosszantó, mint amikor nincs mibe tunkolni a kenyérfalatokat.

Ráadásul a tojás megfelelően van fűszerezve, így maga a kenyér sem íztelen, ráadásul világos, hogy eleget ázott, mert a közepe is kellően szaftos – ezt külön értékelem, mióta ettem olyan bundás kenyeret, ami belül szinte érintetlen volt.

Szóval, ha túl jól sikerült az este a kis Lumenben, és kúrálnátok magatokat, vagy egyszerűen csak tökéletes bundás kenyérre vágytok, ne keressetek tovább.  

Lumen, bundás kenyér / forrás: Lumen

NagyLumen 

Budapest, Horánszky utca 5. 

Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 10.00-24.00 

Akik nem szégyenlősködnek – Kaptafa Brunch  

Karácsony előtti bundáskenyér-szeánszunk az Akácfa utcában ért bennünket. Bevallom hősiesen, bundás kenyér terén én meglehetősen konzervatív vagyok, legjobban úgy szeretem, ahogy nagymamám csinálta, vagyis semmi fakszni, csak a tojásban alaposan megfürdetett, kisütött kenyérszeletek és a menzástea a manós bögrében (mikor kicsi voltam, azt mondta mama, hogy az a hét törpe, azóta is a kedvenc bögrém). Mégis, időről időre nagyon szerettem megkóstolni a mindenféle extrákkal érkező bundás kenyereket, főleg akkor, ha éhes voltam. És aznap nagyon éhes voltam. Szóval, ennek a pici, de otthonos reggelizőnek az étlapján „Defibrillátor” fedőnév alatt találjátok a sajttal és házi sajtkrémmel, baconnel töltött bundás kenyerét, amit valami fantasztikus házi majonézzel és salátával tálalnak. Na most, én estig nem éreztem éhesnek magam, de ez még önmagában nem jelent semmit. A lényeg az, hogy a kenyér pont jól van kisütve, nem törik bele az ember foga a héjába, és minden, de tényleg minden, ami a tányérra kerül, jóízű.

Érezhető, hogy nincs elalibizve, hogy nem a bolti sajtkrém van házinak hazudva, és hogy ez tényleg egy jól megpakolt, gazdag-kiadós bundás kenyér.

Bármilyen szürke téli napot képes bearanyozni, de amondó vagyok, hogy egyétek csak nyugodtan, amikor épp megkívánjátok, mert ez tényleg isteni.  

A Kaptafa ajánlata / forrás

Kaptafa Brunch 

Budapest, Akácfa utca 37-39. 

Nyitvatartás: 9.00-15.30 

Akikben sosem csalódunk – Babka Deli 

Szeretem a Pozsonyi úton található Babka Deli otthonosságát, elsősorban azért, mert nem erőltetett. Az ember bemegy, leül, és máris megnyugszik, mert tudja, hogy jót fog enni, hogy jó lesz a hangulat, hogy úgy lehet felállni az asztal mellől, hogy ez a néhány óra is jól telt el. Na most, mindezek után természetes volt, hogy a Babka Deli bundás kenyerének is adnom kell egy esélyt.

Az övék félúton van a klasszikus és a minden extrával megpakolt között, amennyiben a kovászos kenyeret a tojásfürdő után sajttal sütik be, és tejföllel valamint snidlinggel megszórva tálalják.

Ahogy a frissen sült bundás kenyér és a sajt íze elolvad a szánkban, az olyan, mintha néhány perc/falat erejéig rend lenne a világban. Lássuk be, bundás kenyeret elsősorban nosztalgiából eszünk, mert azokat az időket idézik, mikor kicsik voltunk, és a hétvégi reggelikhez ez járt. Mikor minden rendben volt, vagy legalábbis bíztunk abban, hogy a felnőttek majd mindent elintéznek. Ugyanezt most nem tudom garantálni, de azt igen, hogy ettől a reggelitől egy kicsit majd minden szebb lesz. 

A Babka bundás kenyere / forrás: Babka Deli

Babka Deli 

Budapest, Pozsonyi út 20. 

Nyitvatartás: hétfő-péntek 9.00-19.00, szombat-vasárnap 9.00-18.00 

Mint mamánál – Sonkabutik  

Amikor mindent újragondolnak, extráznak, kitekernek, tunningolnak, számomra mindig öröm, amikor valami egész egyszerűen nem több, nem kevesebb, csak az ami, és kész. Veszprémben található a Sonkabutik büfé, akiknek a jelszava: „Laktatót olcsón és gyorsan”. Nos, a Sonkabutik az a hely, ahol megtaláljuk a büfés klasszikusokat: a burgert, a rántott ételeket, a tojásos reggeliket, az isteni olvadós-sajtos melegszendvicset és természetesen a bundás kenyeret is. Na, itt tényleg olyan, mint mamánál, nem is tudom, mi kell igazán ehhez, de sehol, semmi nem idézte ennyire az ő konyhájának az ízeit, még a legfinomabb kedvencem sem. Van sima, sajtos és sonkás-sajtos is, szerintem nem kell trükközni, két-három szelet sima bundás kenyér, forró tea, aztán kezdődhet a nap vagy egy kiadós séta a Várban.  

Sonkabutik Büfé 

Veszprém, Pápai út 49. 

Nyitvatartás: hétfő-péntek 6.45-14.30 

A mi receptjeinkből:

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Címlapkép: Babka Deli


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...