Veszélyben a királyi család karácsonyi vacsorája

Úgy tűnik, hogy ez a karácsony sem lesz teljesen zökkenőmentes a királyi család számára.

A királyi családnak ugyanolyan fontos a karácsony, mint bármelyik másik családnak, így már folynak az előkészületek az ünnepi vacsorával kapcsolatban. A királyi család Sandringhamben gyűlik össze, ahová III. Károly király hívja meg őket, hogy közösen vegyenek részt a templomi misén, majd együtt étkezzenek a kastélyban. Idén azonban lehet, hogy ez megváltozik, mivel esélyes, hogy Vilmos és Katalin nem fogadják el a meghívást.

Veszélyben a királyi család karácsonyi vacsorája

Jennie Bond királyi szakértő szerint erre azért kerülhet sor, mert könnyedén lehetséges, hogy III. Károly meghívja kisebbik fiát, Harryt és feleségét Meghan Markle-t is.

Nem tudom elképzelni, hogy Károly úgy hívja meg Harryt és Meghant, hogy azzal ne okozna nagyobb fennakadást, és ne idegesítse fel Vilmost és Katalint, akik feltehetően megtagadnák a részvételt

– mondta a szakértő.

Bár azt hozzátette, hogy a király valószínűleg úgy dönt, inkább nem hívja meg Harry-éket, nehogy nagyobb fiával is megromoljon a kapcsolata.

Forrásunk volt.


Még több a királyi családról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.