11 gyerek lett súlyos beteg az ajándékba kapott kolbásztól

A gyerekek az ünnepek alatti kántáláskor kapták ajándékba azt a kolbászt, amelytől aztán megbetegedtek.

Összesen 11 (3 és 7 év közötti) gyereket szállítottak január 29-én a temesvári járványkórházba botulizmus tüneteivel, közülük ketten már súlyos állapotban voltak. Betegségüket az a kolbász okozhatta, amit az ünnepek alatt kaptak, amikor kántálni mentek – számolt be róla az nlc.hu oldala.

Botulizmussal kerültek kórházba gyerekek, mert fertőzött kolbászt ettek

Január 9-én jelentkeztek az első tünetek

A kórházba került gyerekeknél január 9-én jelentkeztek az első, botulizmusra (a Clostridium botilium nevű baktérium okozza a betegséget) utaló tünetek, akkor 6 napra fektették be őket enterokolitisz (vékony- és vastagbélgyulladás) diagnózisával. Majd kezelési javaslatokkal hazaküldték őket, ám számos tünet, így például a merev nézés és a lógó szemhéjak sem múltak el.

Ám öt nappal később ugyanazon a településen további gyerekeknél jelentkeztek a tünetek, sőt egyeseknél már motoros aktivitási zavarok is mutatkoztak.

A gyerekek végül antibotulin-szérumot kaptak, amely után stabilizálódott az egészségi állapotuk. A Temesvári Közegészségügyi Igazgatóság vizsgálatot indított az ügyben, írja a cikk.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.