Nem lesz könnyű dolga a Bocuse d'Or magyar csapatának: ezekből az alapanyagokból kell alkotniuk

Alig párat kell már csak aludnunk, hogy ismét szurkolhassunk a Kelemen Roland vezette magyar csapatnak a Bocuse d’Or lyoni döntőjén. Azt is mutatjuk, milyen alapanyagokból kell főzniük.

Tavaly márciusban Trondheimben rendezték meg a Bocuse d’Or európai válogatóját, ahonnan a magyar csapat a legjobb tál különdíját is elhozhatta. Norvégiában a dán, a svéd, valamint a norvég csapat állhatott a dobogón, a lyoni döntőre azonban a világ minden tájáról érkeznek nemzetek.

A magyar csapat élén továbbra is Kelemen Roland, a Hunguest Sóstó séfhelyettese áll. Commis-ja a siófoki Fodor Noel, aki családi éttermükből érkezett a csapatba.

A coach pozícióját a Hungast Csoportnál dolgozó Szabó László tölti be, a csapatelnök (és kóstolózsűri egyben) pedig a két Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje, Dalnoki Bence, aki az előző versenyszezonban csapatával a bronzszobrot hozhatta haza Lyonból. Akárcsak a trondheimi megmérettetés előtt, ezúttal is a csapat segítségére lesz a norvég Christian André Pettersen, aki Dalnoki Bencéhez hasonlóan már szintén állhatott a dobogó harmadik fokán Lyonban.

Bocuse d'Or
A Bocuse d'Or magyar csapata ismét megmérközik

Őz, pite és tea

A lyoni döntőn a szokott módon kétféle ételt kell prezentálni. A táltémához őzgerincet kell készíteni, amelyet egy darabban, csontosan kell felhelyezni a tálra, és kötelező felhasználni hozzá a két szüzet is.

Őzlapockából egy pitét is kell prezentálni, és fel kell használni egy egész libamájat. Kötelező egy olyan gyümölcsös köretet is elkészíteni, amely az adott ország konyhájára jellemző. És kell egy side dish-t is prezentálni, amelyben teát kell használni, és kötelezően töltött tészta kíséretében tálalni.

A magyar csapat alapanyagai között szerepel a tokaji bor és az olaszrizling is, a gyümölcsköretet pedig vilmoskörtéből, cigánymeggyből és besztercei szilvából álmodta meg, amelyek nem mellesleg a leghagyományosabb pálinka alapanyagok közé tartoznak hazánkban.

Zeller, hal és homár

A tányértémában minden alkalommal van egy kis csavar, és ez most sincs másképp, hiszen ezúttal nem tányért, hanem tulajdonképpen egy mini tálat kell prezentálniuk a csapatoknak. Ez valahol újítás, de valahol vissza is nyúl a gyökerekhez.

A versenyszabályzat szerint egy zelleres, halas, homáros minitállal kell lenyűgözni a zsűrit, olyan módon, hogy a csapatok a zellerpárost először tálon mutatják be, majd egy fine-dining étterem kifinomult szellemiségével tálalják.

Mivel a tál a rajta lévő zeller duóval kimegy a zsűri elé „egészben”, majd visszaérkezik a versenyboxba, ez elvesz húsz percet a versenyidőből, ami komoly tervezést igényel. Az alapanyagoknak örül a magyar csapat, mind a zeller, mind a tengeri sügérhez igen hasonló sashal, mind az európai kékhomár jól használható alapanyagok. A kihívást ezúttal a logisztika és a kiesett főzési idő jelenti majd, ezen és persze a kiváló ételeken dolgozik hónapok óta gőzerővel a magyar csapat, amely egyébként a lyoni döntőn az első versenynapon, január 26-án versenyez majd.

Sültzeller-hummusz

Ez a sültzeller-hummusz egy egyszerű és finom mártogatós, ami pillanatok alatt elkészül. Tökéletes salátákhoz, piknikre és szendvicsekhez, ezért készíts rögtön egy nagyobb adagot, ...

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

A felkészülés most is a Bocuse d’Or Akadémia Hungexpón található tankonyhájában zajlik, és ezúttal is részt vesznek benne vidékről és a fővárosból érkező tanulók és pályakezdők is, hiszen a Magyar Bocuse d’Or Akadémia egyik legfontosabb küldetése az utánpótlásképzés.

A Bocuse d’Ort ismét a Sirha Lyon keretein belül rendezik meg, 2025. január 26-27-én.

Címlapfotó.

Legújabb receptek

Vegán fánk

Farsang idején bevett étel a fánk, és hogy senki ne maradjon ki belőle, most hoztunk egy vegán verziót. Sokféle fánk létezik, ez most egy egyszerű típus, amibe szúrtunk egy lyukat és ...

24 órás gyógyító csontleves

A csontleves vagy erőleves egy gazdag, tápanyagokban dús leves, amelyet lassú főzéssel készítünk csontokból, zöldségekből és fűszerekből. Minél tovább főzöd ezt a tápláló ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...