A Barátok közt sosem ér véget – Ezzel a könyvvel örökre emlékezhetsz a kultikus sorozatra

Majdnem 23 év után, július 17-én lezárul egy korszak, ugyanis ezen a napon vetítik le a Barátok közt című sorozat utolsó részét. Bár a telenovella véget ér, a Mátyás király tér lakói nem búcsúznak el örökre, sőt, akár haza is vihetjük őket egy különleges albumban, mely jobbnál jobb recepteket és történeteket rejt magában.

Kevés olyan sorozat van a világon, mint a Barátok közt. A sokezer részt megélt telenovella 1998. októbere óta futott az RTL klub csatornáján, a forró nyári hónapok kivételével pedig szinte nem volt olyan hétköznap, hogy ne leshettünk volna be a Mátyás király tér lakóinak mindennapjaiba. Vili bácsi, Balogh Nóra és az egész Berényi család története 23 év után, 2021. július 17-én véget ér, a sorozatra azonban még évtizedekig emlékezni fogunk, sőt, akár haza is vihetjük a szereplők és az őket megformáló színészek legjobb receptjeit, történeteit.

A Barátok közt szereplői még 2019-ben adták ki Vajda Pierre közreműködésével a Sülve-főve című szakácskönyvet, mely a sorozat 21. évfordulójának ünneplésére 25, a színészek által kitalált és továbbfejlesztett receptet tartalmaz. A könyv igazi kuriózumnak számított már két évvel ezelőtt is, hiszen azelőtt egy magyar sorozat színészei sem publikáltak még olyan kiadványt, amely professzionálisan elkészített receptek mellett személyes történeteket és eddig nem ismert kulisszatitkokat tartalmazott volna.

Bár a Barátok közt hamarosan véget ér, a Sülve-főve című könyv velünk marad, szakácskönyv mivolta mellett pedig igazi emlékkönyv és egyben korlenyomat lesz Magyarország valaha volt legtöbb epizódot megélt sorozatának történetéről. Te is szívesen magadénak tudnál egy példányt? Még nincs késő!

A Nosalty jóvoltából most 2000 Ft-tal olcsóbban vásárolhatod meg a Barátok közt Sülve-főve című könyvet! A kedvezmény érvényesítéséhez nem kell mást tenned, mint a rendelés során megadni a következő kuponkódot: NLS2000.

Ízelítőként íme néhány szuper recept egyenesen a Barátok közt szakácskönyvéből:

Töltött paprika gombás árpagyöngyével (vegán verzió) Karalyos Gábortól

„Soha nem tudnék lemondani a húsról! – számtalanszor hagyta el a számat ez a mondat. Aztán megnéztem egy előadást a veganizmus ideológiájáról, ami teljesen megváltoztatta a gondolkodásomat. Rájöttem, nem lehet valaki úgy állatvédő, hogy közben elfogyasztja őket."

Lazac roston, habos fehérbormártással, baconbe tekert ceruzababbal Ábrahám Edittől

„Sokáig azt hittem, hogy halat sütni macerás. Egy televíziós műsorban küzdöttem le ezt a félelmemet, amikor a műsorvezető a kezembe nyomta a nyers lazacot, mondván, már készíthetem is a kedvenc ételem.”

Csirkepaprikás nokedlivel és uborkasalátával Tihanyi Tóth Csabától

„Ritánál ideálisabb társat nem tudok elképzelni magamnak. Szeretem őt és ami fontos, a családját is! A nagymamája, ahogyan a kisfiam hívja, Berényi mama pedig úgy főz, ahogy senki!”

Rakott krumpli marinált vegyes hagymasalátával Fodor Zsókától

„Kétszer voltam férjnél, egyik sem panaszkodott a főztömre! Vagy azért, mert jó volt, vagy azért, mert szerettek?! Szerencsére anyám is nagyon jól főzött, így nem voltam rákényszerítve, hogy a konyhában tüsténkedjek.”

Savanyú csirkebecsinált-leves bébicsirkéből Csomor Csillától

„Számomra az evés nem csupán a táplálkozásról szól! Mindig szépen terített asztalnál,
ízlésesen tálalt ételt eszem, még akkor is, ha csupán egyedül ülök asztalhoz.”

Sajttorta - Varga Iza

„Sári lányom igazi cukrász mester, nem is kérdés, hogy az ünnepek és évfordulók alkalmával
ő készíti az édességet. Ez a sajttorta az egyik specialitása.”

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...