Két ital, melyet tilos lenne összeönteni

Bár nyáron sokkal jobban csúsznak a koktélok, vannak olyan kombinációk, melyeket inkább ne válasszunk az itallapról.

A nyári melegben szívesen szürcsölgetünk koktélt, ehhez pedig még csak fesztiválozni sem kell mennünk, hiszen a kertben vagy a város bármely pontján felkaphatunk egy hűsítő koktélt. A bartenderek előszeretettel kombinálnak többféle italt, vannak olyan párosítások, melyeket jobb elkerülni, a saját érdekünkben.

Két ital, melyet tilos lenne összeönteni

Egy friss kutatásból ugyanis kiderült, hogy az alkohol és az energiaitalok kombinálása maradandó agykárosodást okozhat, különösen a tinédzserkorú fogyasztók körében

– írja a Nők Lapja.

Sokan azt gondolják, azért remek párosítás az alkohol és az energiaital, mert amíg az egyik kicsit álmosít, addig a másik pörget, azonban pont ez okozza a problémát.

Az olasz egyetemen végzett kutatásban patkányokon vizsgálták a szer együttes alkalmazásának hatásait A kutatók az adatok alapján arra jutottak, hogy a két szer együttes fogyasztása a memória hosszú távú és jelentős károsodásával jár, mivel rombolja az idegsejtek közötti információátvitelt.

Persze fontos hozzátenni, hogy nemcsak az energiaitalban van koffein, hanem a kávéban is, mellyel szintén készülnek koktélok. A legjobb, ha semmilyen alkoholos italt nem keverünk olyan nedűkkel, melyekben koffein található.

Forrásunk volt.


Még több életmódcikk itt:

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.