Akár milliós fizetést is kínálhat az Aldi ebben a pozícióban

Informatikai csapatát bővítené az Aldi, a leendő munkatársak pedig akár milliós fizetést is kaphatnak.

Jelentős mértékben bővítené informatikai csapatát az Aldi International IT Services Kft. Magyarországon. A cég 300 főről 600 főre emelné a dolgozók számát, a munka ráadásul nagy részben otthonról is végezhető – derül ki a Pénzcentrum cikkéből.

Bővül az Aldi informatikai csapata

A gazdasági lap szerint a pályakezdők az egyetemi tanulmányok ideje alatt a minimálbér kétszeresét kereshetik meg, szenior IT-pozícióban viszont már milliósak is lehetnek a kezdőbérek.

Az Aldi informatikai csapatának bővítésére az egész országban keresnek munkaerőt, a dolgozóknak havi egyszer vagy kétszer kell csak ellátogatniuk a budapesti vagy a pécsi irodába. A cég a „Future work” koncepció jegyében minden felszerelést biztosít a munkavállalók számára, mindemellett biztosítja az irodai környezetet is, ahol hatékonyabban működhet a közös munka.

Ezekre a pozíciókra pályakezdők, friss diplomások, munkatapasztalattal még nem rendelkezők vagy pályaváltók jelentkezését is várjuk, sőt akár egyetemi hallgatók számára is tudunk részmunkaidőben munkát biztosítani. Ennek keretében a tanulmányok mellett heti 20-30 órás munkavégzésre nyílik lehetőség. Itt a szakirányú végzettség nem feltétel, tehát akár bölcsész vagy mérnöki területen végzett tanulmányokkal is lehet jelentkezni, a szakmai feladatokat mi megtanítjuk

– nyilatkozta Hidvéghy Zoltán ügyvezető igazgató a Pénzcentrumnak.

Az Aldi természetesen a már szenior informatikusokat is várja a nyitott pozíciókba, valamint létrehoznak egy Aldi Talent Campus-t is, melyen a pályakezdők és a pályaváltók is elsajátíthatják a pozíció betöltéséhez szükséges tudást.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.