A Lidl és az Aldi már ki sem írja az árakat, olyan gyors a drágulás

Hiába lapoznak bele az akciós újságokba a német lakosok, az Aldi és a Lidl akciós újságaiban már árak sincsenek a folyamatos drágulás miatt.

A különös újságokat a G7 gazdasági magazin vette észre, az alább látható oldalak az április 19-i Lidl akciós újságából lettek kimásolva. Ahogy a képen is jól látszik, az árakat egy-egy piros „matricával” takarták le.

Árak helyett százalékok és napi ármeghatározást hirdető matricák az akciós újságban (Fotó: G7 portál)

A gazdasági portál szerint az árak kitakarásának oka az, hogy az üzletlánc a kiadvány nyomdába kerülésekor még nem tudja megmondani, mennyiért fogja árulni a különböző termékeket, illetve már az sem tudható előre, hogy adott héten belül milyen árváltozásokra kényszerülhetnek a boltok.

Nem a Lidl az egyetlen üzlet, amely kénytelen ezt a megoldást bevetni, az Aldi is hasonló újságokat ad ki Németországban, mivel az akciós újságok átfutási ideje sokszor akár négy-öt hétig is eltart, az üzletláncok pedig a mostani helyzetben már nem tudják garantálni ennyi időn keresztül az akciós árakat.

Az Aldi Nord egy német sajtómegkeresésre azt mondta, főleg a friss élelmiszereknél nagy a bizonytalanság a különböző termékek folyamatos drágulása miatt. A mostani akciós újságokban csak az van árak helyett feltüntetve, hogy napi ármeghatározás lesz, így sokan megkérdőjelezték már kommentekben, hogy ilyen körülmények között egyáltalán minek nyomtatnak akciósnak titulált újságokat.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.