Ennyivel lehet drágább az idei görögdinnye tavalyhoz képest

Jóval drágább lehet idén a görögdinnye, a magyar termés ugyanis sokkal elmarad a tavalyihoz képest.

Arról már korábban is írtunk, hogy idén jóval kisebb területen, 3500 hektár helyett csupán 2800-3000 hektáron terem majd a hazai görögdinnye. A termelési és a szállítási munkaerőköltségek megugrása miatt a főszezonban sem számíthatunk 170-180 forint alatti kilós árra, ez a tavalyi átlagosan 130 forint/kilogrammos árral szemben 30-40 százalékos emelkedést jelent – írja a 24.hu az Agroinform cikkére hivatkozva.

30-40 százalékos drágulás várható

A kertészeti ágazatot sújtó munkerőhiány, illetve a görögdinnye értékesíthetőségének bizonytalansága miatt több termelő döntött úgy, hogy a dinnyetermesztés helyett inkább szántóföldi gazdálkodást folytat idén, hiszen az ukrán-orosz háború miatt ezek a termények most kiemelkedő áron értékesíthetőek.

Idén azonban valószínűleg több hazai dinnyét fogunk látni a boltokban, ugyanis a magas üzemanyagárak és a nagy távolság miatt kevesebb olasz, görög és spanyol dinnye lesz Közép- és Észak Európában.

Ahogy az Agroinform írja, az Ukrajnában termelt dinnye korábban olcsó konkurenciát jelentett, de a termőterületek egy részének környékén jelenleg is harcok folynak, az emiatt kieső szállításokat nem csupán a hazai, hanem a lengyel és a német piacon is lehetőség nyílhat részben magyar dinnyével kipótolni.

Forrásaink voltak.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.