Ahol a burger mellé szeretet jár – 35 év után veszélybe került Marika néni kávézója

Sosem akart milliomos lenni, a pénz helyett annak örül, ha a vendégek jó érzéssel távoznak a kávézójából. Mindenki Marika nénije most bajban van.

Az egyetemistáknak talán nem kell bemutatni Marika néni kávézóját. A budapesti hamburgerező sok szűk pénztárcájú fiatal kedvence lett az elmúlt években alacsony árai és Marika néni szívélyes fogadtatása miatt. A 77 éves asszony minket is óriási szeretettel fogad, mintha csak egy régi ismerőst látna újra, mi pedig úgy érezzük magunkat, mintha a nagymamánkhoz térnénk haza.

„Jó érzés, amikor az ember hazamegy, igaz? Nagyon jól esik, amikor a vendég bejön, és azt mondja, olyan, mintha a nagyijához jött volna” – mondja Marika néni, aki 35 éve ugyanazzal a lelkesedéssel dolgozik. Egy véletlen folytán alakult úgy, hogy hamburgereket kezdett árulni.

Marika néni a 70-es években egy világbajnok vívó kávézójában volt felszolgáló, itt szerette meg a vendéglátást, és - állítása szerint - találta fel a dupla kávét. Amikor a hely tulajdonosa nyugdíjba ment, Marika néni tovább állt. Egészen addig nem tudta, hogy mivel szeretne foglalkozni, amíg férjével egy színházi előadás után meg nem kóstolta első hamburgerét, a 80-as évek elején nagyon népszerű Kálvin téri büfében.

„Kivártuk a sort, megkaptuk a hamburgerünket, beleharaptam, és nem ízlett. Egyszerűen száraz volt a buci, nem elég átsült a hús.

Ha én ott jó hamburgert eszek, soha nem lettem volna hamburgeres!”

– jegyzi meg Marika néni. Férjével több szempontból is szerencséjük volt, mert sok embert ismertek, így ki tudtak venni egy pici helyet az Angyal utcában, ahová letehették a fa bódéjukat. A hamburgerező neve 13+1 lett, nem véletlenül, hiszen a nyitáshoz szükséges pénzt a totón nyerték. A büfének gyorsan híre ment, nagyon sikeresek voltak, és még a McDonald’s-os korszak kezdete előtt jó pár hamburgerezős járt tanácsot kérni Marika nénitől, aki készségesen állt a segítségükre.

Receptajánló:

„Az első hamburgereink egyszerűek voltak, aztán jött a sültkrumplis majonézes. Azt a mai napig kérik a vendégek” – emlékszik vissza. A kávézó kínálata ma is rendkívül sokszínű, az étlap inkább csak ötletnek van. Azt kérhetünk, amit csak akarunk, Marika néni, ha tudja, elkészíti. A legnépszerű a békebeli hamburger. A húspogácsa, zöldségek általában óriási buciba kerülnek, így képtelenség velük nem jól lakni Nekünk rögtön feltűnik a hamburgerek kedvező ára (egy hambi kb. 1000-1500 Ft), ezért meg is kérdezem Marika nénit, hogy volt képes ilyen árak mellette fennmaradni:

„Soha nem akartam meggazdagodni. Én a milliókat szeretetben kapom a vendégektől. Mindig odafigyeltem arra, hogy kedves legyek a vendégekkel. Nem kell túláradozni, hanem tisztességesen, szeretettel viszonyulni hozzájuk.

Akárki bejön hozzám, adok neki egy keveset a szívemből. Azért keveset, hogy jusson másnak is.

Én egyszerűen nem tudok más lenni” – magyarázza Marika néni. Sok vendég persze kérkedve fogadja Marika néni közeledését, azt gondolják, csak megjátssza a kedvességét, pedig nem így van. Ő minden emberben próbálja a jót látni.

„Nem értem, hogy a rossz szándékú emberek, hogyan születnek, mikor a jó szándék sokkal egyszerűbb, kevesebb energiába telik!”

Sajnos, Marika néninek az elmúlt hónapokban kijár a gonosz szándékú emberekből. Kevés a vendég, sok a rosszakarója, akik különböző rosszindulatú pletykákat terjesztenek róla és a kávézójáról. Nyáron nem voltak vendégei, Marika néni ezért a kevés nyugdíjából fizette a kávézó számláit is. A támadások ellenére kitart, egyelőre nem szándékozik bezárni:

„Engem nem olyan fából faragtak. Azt szoktam mondani, hogy én a háború alatt születtem, és szabolcsi vagyok. Vannak, akik nem szeretnek, de ezzel nem foglalkozom, csak a vendégek számítanak” – mondja, miközben a befizetésre váró számlákat mutatja.

Ez is érdekelhet!

Balla mamával az élet értelméről és a slambucról

Marika néni egyébként járt már hasonlóan rossz helyzetben. Miután férjét 2000-ben elveszítette, egyedül kellett helytállnia: „Amikor a férjem meghalt, akkor felmondták a bérleti jogot a büfénkre. Mindenki azt mondta, hogy tönkre fogok menni, mert egy nő egyedül nem tud elvinni a vállán egy hamburgerezőt. Akkor kinéztem egy félkész bolthelyiséget, amit két hét után megnyitottam... A férjemmel megbeszéltük, hogy mikor szilveszter lesz, akkor mi kinyitunk. Mindent úgy akartam csinálni, ahogy a halála előtt megbeszéltük, és sikerült megvalósítanom, még ha az elején nem is jöttek a vevők” – meséli Marika néni, akinek jelenlegi kávézója a pesti Angyal utca 28-as szám alatt található, és akinek fénykorában 200-300 vendége is volt naponta. Ma már annak is nagyon örül, ha egy 30 fős iskolai csoport tér be hozzá.

Tény, hogy nem nála kapni a világ legfinomabb hamburgerét, de még mindig jobbat árul, mint egyik-másik gyorsétterem Budapesten. Óriási adagokat ad, így képtelenség, hogy éhessen távozzunk tőle. Marika néni 77 évesen is szívét-lelkét beleadja a munkájába, olyan vendéglátós, amit manapság keveset látni.

Ezeket olvastad már?

Címlapról ajánljuk

További cikkek