Mézeskalácsot sütni jó. Ilyenkor, ünnep előtt különösen jól esik bezárkózni a konyhába, langyos mézet és vajat gyurmázni, tésztát formázni, szaggatni, díszíteni. Jó, hogy közben kikapcsolhatunk pár percre, megtölthetjük a lakást ünnepi illatokkal. Megéri, mert egy dobozba zárva egy nagy adag hetekig is eláll, bármikor előkaphatjuk, de jó előre elkészítve, szépen becsomagolva ajándéknak is kiváló.
Tudtad?
Jancsi és Juliska meséje részben igaz! A középkori Bajorországban egy egyedülálló menyecske kiköltözött az erdőbe, és ottani házába egy sikeresen működő mézeskalács-sütő üzemet rendezett be. Konkurense nem bírta elviselni a vetélytársat, így feljelentette a városvezetőségnél boszorkányság vádjával – azt állította, hogy az erdőben eltévedt gyerekeket eszi meg vacsorára.
Hogy milyen jó dolog a mézeskalács, azt már az ókori Egyiptomban is tudták. Ott készítettek először lisztből, mézből és vízből forró kövön sütött édes kenyeret, a mézeskalács ősét. Már az ókori görögök is ismerték, a méz magas ára miatt különösen becses ajándéknak számított, az áldozásban is nagy szerepet játszott. A rómaiak már nem voltak ilyen szent életűek, ők a drága lakomák levezető fogásaként tartották számon leginkább.
A középkorban szinte mindenhol sütötték, európai központja mégis a bajor Nürnberg lett, valószínűleg azért, mert klímája tökéletesen alkalmas volt a méhek tartására. Mézeskalács pedig nincs méz nélkül. A középkorban komoly üzletág volt, céh tartotta össze a mézesbáb-készítőket, a mézeskalács pedig munkát adott a méhészeknek, és a formafaragó mestereknek is. Magyarországi központjai jórészt Erdélyben voltak, de Debrecen, Sopron és Kassa is büszkélkedhetett mézeskalácsos iparosokkal. Az újkorban aztán hanyatlani kezdett a mézeskalács-iparág, a háziasszonyok pedig elkezdték otthonaikban készíteni a csemegét. Mivel a méz továbbra sem tartozott a legolcsóbb alapanyagok közé, megmaradt a sütemény ünnepi jellege. Úgyhogy tartsuk mi is a szokást: 4+1 hetünk van rá, hogy megsüssük és kidíszítsük az idei adagot!
