Adalékmentes zöldségkrémek a karrierváltó testvérektől - a Kanálka manufaktúrában jártunk

Két testvér, egy apró falu, néhány halom zöldség, finom receptek, egy jó ügy, és némi segítség: így készülnek a Kanálka manufaktúra zöldségkrémei.

Királyhegyes egy pár száz fős község a Dél-Alföldön, Makótól 10 kilométerre, közel a román és a szerb határhoz. Csendes, rendezett, nyugodt kis falu, épületein látszik, hogy a századforduló táján mezőgazdaságból kényelmesen meg lehetett élni, és az is, hogy az elmúlt évtizedekben elérte a kistérségi falvakra jellemző elvándorlás és munkanélküliség.

A falu széléhez közel egy régi, patinás, polgári stílusú, szépen felújított sarokház áll, amelynek utcafrontja elárulja, hogy valaha vendéglő működött a helyén. Most épp a falu egyik munkahelye található benne: a saroképület ad helyet a Kanálka üzemének.

Hogy mi az a Kanálka?

Az már egy másik történet. Akkor kezdődött, mikor a szegedi születésű, de évek óta Pesten élő Molnár testvérpár, Judit és Ágnes megunták korábbi szakmájukat - egyikük online marketingesként, másik jogászként dolgozott, de úgy döntöttek, saját vállalkozásba kezdenek. Annyit tudtak, hogy élelmiszerrel, azon belül zöldségekkel, gyümölcsökkel szeretnének foglalkozni. Aztán jött egy pályázat, és az Unicredit Bank és a NESsT közös, innovációs programja, a Lépj velünk, aminek segítségével ki tudták bérelni és gépekkel felszerelni a korábban egyfajta háziasszonyképzőként működő királyhegyesi épületet, ami jelenleg is a Kanálka üzemeként működik. A pályázat keretében nemcsak anyagi segítséget, hanem szakmai támogatást is kaptak - hogyan írjanak üzleti tervet, vagy hogy milyen kommunikációs stratégiát folytassanak. A Lépj velünk program célja, hogy a kiválasztott vállalkozások valamilyen társadalmi ügyet támogassanak - Ágnes és Judit Kanálkája pedig tökéletesen illett ebbe a koncepcióba.

A királyhegyesi üzemben ugyanis olyan helyi termelőktől vásárolt, kézzel válogatott zöldségekből készítenek (csupa helyi lakos közreműködésével) krémeket és chutneykat, amelyek semmilyen adalékanyagot nem tartalmaznak, és tartósítószermentesek.

A két alapító számára fontos volt, hogy olyan munkahelyet teremtsenek, ahol az alkalmazottaknak nem kell választaniuk a családjuk és a munkájuk között. Különösen lényeges ez olyan kistelepülés esetében, ahol kevés a munkahely, nincs középiskola, és a lakosoknak ingázniuk kell a közeli nagyvárosokba. Jelenleg 4 embernek kínálnak állandó munkát, de nyáron jóval több idénymunkás fordul meg náluk. Emellett 10 környékbeli gazdától vesznek át zöldségeket állandó jelleggel.

Fontos számukra továbbá az is, hogy a termékeik egy jó része illeszkedjen a csongrádi gasztronómiai hagyományokhoz.

Ottjártunkkor megnézhettük a gyártás folyamatát, sőt, még a kápiapucolásba is belekóstolhattunk. A Kanálka egyik legfontosabb alapelve, hogy a zöldségeket kézzel válogatják, hogy biztosan csak egészséges darabok kerüljenek a fazekakba. Jelenleg 13 termékük van - zöldségkrémek, chutneyk, sült zöldségek, cékla- és zellerchips. Értékesítésüket a honlapjukon, kisebb kávézókban és nagyobb élelmiszerláncokban, például a CBA prímában oldják meg. A látogatáskor végig is kóstolhattuk a termékeket: a legnagyobb kedvencünk a padlizsánkrém volt, ami a bolti változatok esetében általában vagy túl cukros, vagy túl ecetes, a Kanálkáé viszont abszolút házi jellegűre sikerült. Szintén zseniális a rozmaringos sült fokhagymájuk, illetve a sült céklájuk. A termékfejlesztésben szerepet játszott az is, hogy a vásárlók különböző igényeit elégítsék ki - a paprikaszósz tökéletes egy tésztára, a sült zöldségek köretnek, a krémek pedig egy tapastál kiegészítőjének.

A Molnár lányok projektje már most is sok fronton siker, de a jövőben szeretnének még több helyen jelen lenni, és egyre növekvő számú szezonális termékkel piacra lépni.

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Rántotta zacskóból? Izlandon már ilyen is van

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ebbe sose csomagold a sajtot a szakácsok szerint, ha meg...

Nem mindegy, hogyan csomagolod el a sajtot, de ezt valószínűleg már te is tapasztaltad. A nem megfelelően csomagolt és tárolt sajt ugyanis megváltoztatja állagát, szagát és ízét is. Mai Napi Tippünkben szakácsok mondják el, mi az, amiben sose tárolnák a megkezdett sajtot.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.