92 évesen is rendszeresen modellkedik ez a nő

Sokan irigykednek eleganciájára, stílusára és nőiességére. Az biztos, hogy a fotókon fantasztikusan mutat.

Teljesen mindegy, hogy valaki hány éves, hiszen a nőiesség és az ízlés egyáltalán nem kor függvénye. Valaki már a húszas éveiben megtalálja a stílusát, de akadnak olyanok is, akik soha nem találnak rá igazán, vagy éppen a korral veszítik el. Pedig egy nő ősz hajjal és ráncokkal is gyönyörű, főleg akkor, ha mindezt elegánsan tudja viselni!

Tökéletes példa erre Daphne Selfe, aki, bár egész életében nagyon fotogén volt, mégis idős korára futott be igazán modellként. Daphne mindent megtesz, hogy dicsőítse a nőiességet, és rendszeresen hangoztatja, hogy a női báj mindenkiben megtalálható, teljesen függetlenül a kortól.

Korán kezdte

A modell 1928-ban született Angliában, és egészen korán megismerkedett a divattal. Édesanyja rengeteg időt fordított az öltözködésre, olyannyira, hogy saját maga készítette a család egész ruhatárát. Ennek ellenére Daphnét nem túlzottan érdekelte a divat, egészen 19 éves koráig, amikor is egy ruházati üzlet kabátosztályán kezdett dolgozni. A boltban versenyt hirdettek, amivel egy helyi magazin címlapfotózását lehetett elnyerni, a nő szépsége pedig már ekkor lenyűgözött mindenkit – nem is kérdés, ki nyert végül. Ezután azonban mégis úgy döntött, hogy inkább balettkarrierjére koncentrál. A '90-es évek végén tért csak vissza a divatiparba, amikor már betöltötte a hetvenet. Daphne azóta elképesztően sikeres, és olyan márkákkal dolgozott együtt, mint a Dolce & Gabbana, a Nivea vagy az Olay.

„Teljesen mindegy, mennyi idős vagy, mindig viseld azt, ami a legjobban illik hozzád és a személyiségedhez. Ne kövesd az aktuális trendeket, inkább öltözz időtlenül. Az emberek ezt értékelni fogják” – vallja Daphne.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...