5+1 fogás, amit meg kell kóstolnod a hétvégi Food Truck Rallyn

Ázsia ízei hiányoznak leginkább még a legjobb streetfood-árusok kínálatából. Ezt a csenet töri most meg az első FoodTruck Rally, ahol igazi, keleti finomságokat kóstolhatsz!

Ázsia ízei jelennek meg chimichangában, húsgolyóban, burgerben sőt, még a kávéban is a Millenárison, a hétvégi Food Truck Rally-n. A street food-osoknak öt, előre meghatározott fűszerből hármat fel kell használniuk a versenyételekhez, a szakácsok a koriander, csillagánizs, gyömbér, fahéj és a kardamom variációit rejtették bele egy-egy szokásos fogásukba.

A húsgolyó nem játék

A Kanálgép nevű food truck-ból a szokásos húsgolyókon kívül egy igazi különlegességgel is készül Szalai Dezső. A guruló séf korianderrel és gyömbérrel készít bárányhúsgolyót édes ázsiai mártással, amibe kardamom és fahéj is kerül. Mivel a fogás nem éppen hétköznapi, a séf különösen ajánlja a vállalkozó szellemű közönségnek, és azoknak, akik izgalmas ízekre vágynak a hétvégén.

Debütál a Zing Bárányburger

A Zing a buciba, a salátába és a húspogácsába is rejtett a választható fűszerekből, az ázsiai hatás már a burgerező plakátján is jól látható. A bucit pirított római köményes, kardamomos vajjal készítik, a húspogácsába pedig fahéjas, koriander magos, gyömbéres fűszerkeveréket tesznek. Hogy mindenképpen összefusson a nyál a szánkban, a burgerbe menta infúzióban készült ecetes fehér hagyma is kerül.

Szilvalekvár és kardamom

Keletre repíti a gourmet-kat a Meat & Souce csirkemájas mártott szendvicse, benne bébigyömbéres friss salátával, sárgarépával. A csirkemáj gyömbér, kardamom, fahéj, lime levél, citromnád, szilvalekvár, szójaszósz, méz és vörösbor édeni keverékében készül egy kis bacon-el megbolondítva.

A legzúzósabb chimichanga

Könnyű dolga volt a Mexkitchen-nek, mert a versenyben használatos fűszerek többségét már eleve ott találta a fűszerpolcon. Versenyfogásuk a Food Truck Chimichanga nevet kapta, amibe római köménnyel, tejföllel és korianderes lime-os majonézzel készült grillezett csirkemell kerül. Ehhez gyömbéres mártogatóst is tálalnak, amit szintén korianderrel és római köménnyel fűszereznek.

Házi parenyica emeletes toast kenyérben

A vegák sem maradnak éhen a Food Truck Rally-n, mert a Nemesbugac sajtkészítői guacamole-s, parenyicás szendvicset készítenek a versenyre. A fogás a La Parenico nevet kapta a házi sajtkészítőktől, akiknél a szendvicsük mellett chilis, wasabis és szarvasgombás parenyica is kapható majd.

Kávé ízű Ázsia

A Vespresso truck-jánál ázsiai hatású kávé is kapható a hétvégén, amiben kardamom, gyömbér és fahéj is kerül. A kocsinál ezen kívül számos különlegességet, például mangós kávét is kérhetünk.

A FoodTruck Rally-ról további információt itt találsz!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Citromfagyi

Mindösszesen 5 alapanyag és pár óra pihentetés szükséges hozzá, hogy elkészítsétek a szezon legfinomabb citromfagylaltját. Nem kell se fagylaltgép, se extra alapanyagok: dobjuk össze 10 ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.