50 kilót fogyott, hogy férje átvihesse végre a küszöbön

Elhatározta, a tizennyolcadik házassági évfordulójukra lefogy, hogy teljesülhessen végre az álma.

Steph Gill 114 kiló volt, amikor hozzáment férjéhez, Johnhoz, aki emiatt akkor nem tudta átvinni őt a küszöbön, ahogy azt az amerikai filmes esküvőknél megszoktuk, Stephnek pedig ez mindig fájó pont maradt. Tizennyolc éves házasságuk alatt Steph pedig sajnos további 26 kilót felszedett, így 140 kilóra kúszott a mérlegmutatója.

Amikor 2015-ben Stephnek eltávolították az epehólyagját, az orvosai felajánlották neki, hogy elvégeznek rajta egy gyomorszűkítő műtétet, amivel beindulhat végre a fogyása. A nő élt a lehetőséggel, és a beavatkozást követően életmódot is váltott.

Steph természetesen a mozgást is beiktatta az életébe. A nő mindenképpen olyan sportot szeretett volna választani, amit bármikor, bárhol végezhet, anélkül, hogy kifogást tudna kitalálni, miért nem csinálja. Végül a futás mellett döntött, amit annyira megszeretett, hogy azóta több félmaratont is teljesített.

Kitartásának pedig meglett az eredménye, ugyanis 50 kilótól sikerült megszabadulnia. Azóta sokkal jobban érzi magát a bőrében, és teljesült régi nagy álma is a küszöbbel...

Át a küszöbön

Stephnek és Johnnak onnan jött a küszöbös jelenet pótlása, amikor férje egyszer valamiért ölbe kapta feleségét. „Már nem emlékszem, miért történt, de nagyon megdöbbentem, hogy elbír, és olyan büszke voltam magamra. Ekkor jutott eszünkbe, hogy a 18. házassági évfordulónkon megejthetnénk ezt a szokást, ami nálunk kimaradt.”

Step tehát felvette a menyasszonyi ruháját, John az öltönyét, és a férj végre átvihette a küszöbön szerelmét.

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Mustáros flekken sertéstartjából

A mustáros flekken igazi házias kedvenc, amit egyszerű elkészíteni, mégis nagyon ízes. A sertéstarja a pácnak köszönhetően szaftos és omlós marad, a mustár pedig kellemesen pikáns ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...