50 kilót fogyott ez az anyuka, miután megtanult főzni

Ez a lány bebizonyítja, hogy bizony érdemes sokat tevékenykedni a konyhában, ugyanis a testsúlycsökkentésben is segíthet, ha magunkra főzünk.

Brittany Williams pár évvel ezelőtt ajándékba kapott a férjétől egy elektromos főzőedényt, ez pedig teljesen megváltoztatta a család életét. A nő ugyanis megfogadta, hogy innentől kezdve nem vesz több készételt, és minden nap saját maga főz a családjának. Ezzel pedig több mint 50 kilót adott le, csak azért, mert ebben az úgynevezett slow cookerben készítette el az ételeket.

A háromgyerekes anyuka korábban rengeteg gyorskaját és fagyasztott terméket evett, gyakorlatilag csak előre feldolgozott készételeket fogyasztott a család. Azt nem tudni, hogy emiatt, vagy csak egy fatális véletlen, de Brittany-ról kiderült, hogy autoimmun betegsége van, egyik lánya pedig reumatoid arthritiszben szenved, ami az ízületek gyulladásos megbetegedése.

Miután rászokott a slow-cooker rendszeres használatára, gyakorlatilag pillanatok alatt ledobott 50 kilót, ismerősei pedig folyamatosan kérlelték, hogy írja le nekik a recepteket – érdekelte őket, mégis milyen ételekkel sikerült elérnie álomalakját. Innen jött az ötlet, hogy csináljon egy blogot Instagramon Instant Loss névvel, aminek mára több mint 166 ezer követője van.

Brittanny Instagramja tele van ínycsiklandó és színes kajafotókkal, amivel segíteni szeretne azokon, akik hasonló cipőben járnak, mint ő anno. Illetve kiadott egy szakácskönyvet is, amiben még több inspiráló receptet találnak a fogyni vágyók.


Még több inspiráló történet:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...