Tényleg működnek a 30 napos edzés-kihívások?

Az utóbbi években meghódították internetet a 30 napos fitnesz-kihívások, legyen szó lapos has-, kerek popsi- vagy izmos kar-kihívásról. De valóban működnek ezek az intenzív, rövid időszakot felölelő sport-próbatételek?

Kétségtelen, hogy az emberek imádják a 30 napos edzés-kihívásokat. Ennek elsősorban az az oka, hogy ha látjuk, meddig kell végeznünk egy adott feladatot, akkor sokkal motiváltabbak tudunk maradni. Emellett itt valóban intenzív edzésről van szó – általában maximum heti egy pihenőnapot adnak a programok –, így már 2-3 hét után látható eredményeket kaphatunk, ami szintén plusz lendületet adhat.

Tényleg működnek a 30 napos edzés-kihívások?

De további előnyei is vannak annak, ha minden nap mozgunk – még akkor is, ha az csak napi 10 perc. A rendszeres testmozgás hatására jobban tudunk koncentrálni és produktívabbak is lehetünk, hiszen megnő az energiaszintünk. A sport emellett segít a stresszkezelésben és a szorongás leküzdésében, de az alvásminőségünk is javulhat. Mivel már hamar láthatjuk az erőfeszítéseink eredményeit, javulhat az önértékelésünk, a kitartásunk pedig büszkeséggel és a siker élményével ajándékozhat meg minket.

Tény, hogy a 30 napos kihívások fokozatosan növelik az aktivitási szintet, emelik a pulzusszámot, javítják az állóképességet és fejlesztik az erőnlétet. Ahhoz azonban nem elegendőek, hogy életünk végéig tartós változást hozzanak az életünkbe.

Több kutatás is vizsgálta már ezt a kérdést, és arra jutottak, hogy átlagosan 66 nap kell ahhoz, hogy egy újonnan felvett viselkedés szokássá alakuljon. És ez még nem minden: mielőtt belevágunk egy ilyen programba, fontos megvizsgálni az edzettségi szintünket is. Ha ugyanis túl hamar kezdünk túl intenzív sportolásba, akkor annak könnyen sérülés lehet a vége, ami pedig egykettőre elveheti a kedvünket a további mozgástól. Illetve azt is érdemes megemlíteni, hogy az ilyen jellegű kihívások általában csak 1-1 izomcsoportra koncentrálnak, a többit elhanyagolják.

Igaz tehát, hogy ezek a sportkihívások jót tudnak tenni – persze csak ha okosan választjuk meg azokat –, hiszen el tudnak minket indítani az életmódváltás útján.

Ahhoz azonban, hogy tartós és valódi eredményeket tapasztalhassunk, a 30 napot követően sem szabad teljesen felhagynunk a mozgással. Inkább keressünk egy olyan sportot, amit tényleg élvezünk, és amelyről tudjuk, hogy nem csak egy hónapig csináljuk majd szívesen. A rendszeres – heti legalább 3 alkalommal végzett – edzéseket pedig bármikor kiegészíthetjük egy lapos hasra vagy formás combokra irányuló kihívással!

Forrásunk volt.


Még több mozgás:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...