Ezek lesznek 2022 legfontosabb ételtrendjei

Az elmúlt két év ugyan felforgatta a vendéglátóipart, de a gasztronómia fejlődését, változását ez sem állíthatta meg. Nézzük, milyen trendek fogják meghatározni a 2022-es évet.

A gasztronómia a pandémia ellenére is folyamatosan fejlődik, mozgásban van, sőt, a járvány is nagyban meghatározta azt, hogyan és mit ettünk az elmúlt két évben. Ezek a gasztrotrendek 2022-ben is folytatódnak, és izgalmas új irányba terelik a gasztronómiát. Nézzük, milyen ételrendek fogják meghatározni az idei évet!

Ezek lesznek 2022 legfontosabb ételtrendjei

Alkoholmentes italok

Egyre több ital készül alkohol nélkül, és most nemcsak a virgin Bloody Mary-kre és Mohitókra gondolunk. Ezeket az új italokat tudatosan úgy kreálják meg, hogy komplex ízélményt nyújtsanak, miközben az is el tudja fogyasztani őket, aki tartózkodik a szeszes italoktól.

Napraforgóvaj

A mogyoróvaj mindig is népszerű volt, de az elmúlt években kezdett el a teljesen natúr, cukormentes változata teret hódítani, aztán pedig jött a többi mag: a mandula, törökmogyoró és kesu után olyan új szereplők léptek a színre, mint a görögdinnyemagvaj vagy akár a napraforgómagvaj.

Rövidebb menük

Úgy tartják, hogy egy jó étterem ismérve a rövid étlap, de a járvány miatti ellátási problémák miatt egyre több étterem kényszerült kevesebb ételből álló menüt összeállítani, és ez a trend remélhetőleg továbbra is megmarad. Legyen kevesebb étel, de az készüljön minőségi alapanyagokból és legyen jól elkészítve!

Növényi ételek

A növényi alapú ételek, illetve a húshelyettesítő készítmények egyre nagyobb teret nyernek, és ez nemcsak a bolygónak, hanem nekünk is jó hír, hiszen egyre finomabb és szélesebb kínálatból lehet válogatni.

Krumplitej

Krumplitej

Mi is írtunk a legújabb alternatív tejsztárról, a krumplitejről, ami amellett, hogy egészséges, ráadásul teljesen fenntartható is0.

Robotok a pultban

Sokfelé automatizálták a különböző vendéglátói feladatokat, így például a kiszolgálást, a kiszállítást és a hentesi feladatokat. Ezért nem lenne meglepő, ha hamarosan a tojást is robotok sütnék a reggelizőkben.

Szellemkonyhák

A járvány a legnagyobb hatást egyértelműen az ételkiszállítás piacára gyakorolta.

Ahogy megnőtt az igény a kiszállított ételekre, a kínálat alkalmazkodott, és sok olyan konyha nyílt meg, ahol leülni nem lehet, de még csak átvenni sem a rendelést, mivel csak kiszállításra dolgoznak.

A Wendy’s étteremlánc a következő öt évben 700 ilyen konyhaétterem nyitását tervezi, míg az Euromonitor piackutató szerint az iparág a következő évtizedben elérheti a trillió dolláros értéket.

Gombák

A növényi alapú étrend terjedésével a gombákat is egyre szélesebb körben fedezik fel, hiszen egészségesek, finomak, és kiválóak a hús helyettesítésére. Ráadásul rengeteg fajta létezik, amiről eddig nem is hallottunk, úgyhogy érdemes felcsapni a gombahatározót a következő vacsora előtt! Gombás recepteket pedig itt tudsz vadászni.

Rengeteg gombafajta létezik, amiről eddig nem is hallottunk

Üveges koktélok

2022-ben a szakértők szerint egyre többféle koktélt lehet majd dobozosan vagy üvegben kapni a járvány miatt átalakult szokások miatt.

Üveges koktélok

Espresso martini

A ’90-es évek egyik kedvelt itala volt, és ahogy a divatban, úgy a gasztronómiában is sokszor visszatérnek a trendek – persze modern köntösben. Ezért arra számíthatunk, hogy a világon mindenütt kávés martinit fognak szürcsölgetni a trendérzékeny lazulni vágyók.

Kutyák mindenütt

A járvány alatt sokan bekutyásodtak, és a folyamatos otthonlét miatt sok kutya nem is tudja elképzelni, hogy milyen lehet a gazditól távol – ezért számítani kell rá, hogy éttermekben, kávézókban egyre több négylábúval lehet majd találkozni.

Forrásunk volt.


2022 évindító cikkeit itt olvashatod:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.