15 kilóval kevesebb, 15 százalékkal boldogabb? Tényleg ennyit számít, mennyit mutat a mérleg?

Egy próbafülkében állok és fürdőruhát próbálok. Éppen arra készülök, hogy megforduljak, de előtte levegőt veszek, hogy felkészüljek a látványra. Nem az, amire számítottam! 

Körülbelül 1,5 évvel ezelőtt belevágtam egy 10 hetes programba Rubint Rékával. Kőkemény edzéseken vettem részt és egy szigorú diétát is követnem kellett, aminek köszönhetően több mint tizenöt kilótól sikerült megszabadulnom. Hatalmas önbizalomra tettem szert. Olyan ruhákat mertem felvenni, amiket még 65 kilósan sem, folyamatosan mosolyogtam és tele voltam energiával az edzések miatt. A legtöbb barátom szerint teljesen kicseréltek.

Hiába szerettem meg egy időre a testemet, így is motoszkált bennem a gondolat, hogy olyan jó lenne elérni az álomsúlyomat, amit egyszer már sikerült. Ahelyett, hogy cselekedtem volna és tovább folytattam volna a diétát, visszatértem a régi életmódomhoz. Alapból igazi hedonista vagyok, aki imádja az ízeket és bármikor tud enni. Így, mikor jött a nyári fesztiválszezon és az utazások, könnyedén felkúszott plusz 6 kiló.

Szerencsére azóta ezt már sikerült leadnom, így ugyanannyi mutat a mérleg most, mint mikor befejeződött a program. Ennek ellenére, még mindig a duci lány kategóriájába sorolom magam, meg persze a BMI-kalkulátor is.

Az utóbbi időben egyre jobban elfogadják a teltebb lányokat is, és őszintén szólva, én is imádom őket, amiért nem takargatják magukat. Mégis, a pozitív példa ellenére sem tudom, hogyan békéljek meg a testalkatommal, pedig sokkal szívesebben hasonlítanék rájuk. Hiszen míg Melissa McCarthy vagy Ashley Graham mindig jól fogja érezni magát a bőrében és sosem fogja igazán érdekelni, hány kilót mutat a mérleg, addig egy Victoria’s Secret modell mindenféle diétával sanyargatja magát és alakformáló bugyit vesz fel, akárhányszor csak a vörös szőnyegre lép.

Azt hiszem, az sem segített, mikor Palvin Barbi VS-angyal lett. Hirtelen ellepték a Twittert és az Instagramot az éljenző kommentek, amikben átlagos testalkatú lányként kezdték el őt emlegetni, amire persze a média is ráerősített. Lehet én látok rosszul, de elég kevés olyan jó adottságokkal rendelkező lányt látok az utcákon rohangálni, mint ő. Ez számomra ugyanannyira hamis, mint mikor csak is kizárólag csont sovány modelleket vonultatnak fel a kifutókon.

Tehát, hiába volt sikeres az előző kihívás, most egy újabb challange-be vágok bele. Erre a próbafülkében történtek csak még jobban ráerősítenek. Ezúttal is 15 kiló a cél, ami lehet, hogy nehezebb lesz, mint korábban, hiszen nem közel 100-ról indulok. Ezért is adok egy kicsit több időt magamnak, mivel itt már simán előfordulhat, hogy akár hetekig nem mozdul majd a mérleg. Hat hónap éppen elég lesz.

Mivel valamiért nekem szeptember eleje mindig is az újrakezdést jelképezte, idén is erre az időszakra tervezem a kezdést. Természetesen ezúttal is folyamatosan dokumentálom majd az eseményeket, eredményeket és kudarcokat. Remélem, utóbbiból lesz a legkevesebb.

Szerintem a tökéletes módszer számomra Weight Watchers lesz. Ennek a diétának a lényege, hogy minden élelmiszerhez tartozik egy pontszám, amelyet az adott élelmiszer eneriga-, cukor-, telítettzsírsav- és fehérjetartalma alapján határoznak meg. Egy kalkulátor segítségével kiszámítottam (ide kattintva te is megnézheted), mennyit pontot ehetek egy nap és azt is megmondja, mennyi idő alatt érem el a célomat.

Ezeket olvastad már?

Címlapról ajánljuk

Édes és sós gofrireceptek

Egy gyümölccsel, édes krémmel vagy csak fagyival tálalt édes gofrinak senki sem tud nemet mondani, sőt, sós gofritársai sem maradnak szégyenben, ha a kedvencekről van szó.

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?