Dobd fel a megszokott köreteket!

Májusban már két kézzel kapok a friss primőrökért, a sok-sok sült krumpli és rizsköret után felszabadulás elgondolkoznom rajta, hogy milyen újdonságokat variáljak.

Rozmaringos-fűszeres burgonya

Mivel úgy esett, hogy spárga, újkrumpli, spenót, valamint madársaláta és rukkola árasztotta el a zöldségeseket, így azt gondoltam, ezekből tálalok újszerű köreteket, és szó se róla, a szervezet is fellélegzik a sok zsenge vitaminforrástól.

A spárgáról már írtam korábban, most köretként, hollandi mártással ajánlom – hozzá kizárólag vajat, semmi esetre sem tejszínt használunk! A vásárláskor nagyon ügyelj, hogy milyen növényt veszel meg, szerintem a gyakorlatban nem működik, ha kóstolót kérsz belőle a piacon, de próbálkozni persze lehet. Ne főzd túl a sípokat, úgy az igazi, ha roppanós marad. Isteni, mutatós köret lesz belőle, akinek ez önmagában kevés, főzhet hozzá újkrumplit.

5 tipp, hogyan készíts pestót >>

Ha már előbb az újkrumpliról esett szó, akkor íziben ajánlok hozzá egy receptet. A burgonya citrommal és petrezselyemmel – ez lenne a költemény címe, ha ehhez a körethez íródna. Semmi fakszni, mégis mennyire finom, valódi kánikulai étel, ami önmagában, még több friss zöldséggel igazán megállja a helyét. A héten már 300 forint körül is láttam a piacon az újkrumpli kilóját!

A spárgához hasonlóan, a spenót sincs a kedvencek között, általában főzeléken kívül nem is nagyon készítünk belőle mást. Vétek lenne azonban kihagyni ezt a fenyőmagos, fokhagymás receptet! Igen, szokatlan és furcsa elsőre, hogy 1-2 percig kell csupán párolni a leveleket, de ez a saláta kiváló ízeket rejt, ha hagyjuk kibontakozni... semmiképp ne főzd tovább a zöldellő parajt!

Spárga, a zöldségek királynője >>

És még spenót! Egy wokot érdemes beszerezni, hogy autentikusnak hassanak a konyhai zsonglőrködések, de egyébként is nagyon praktikus ez az eszköz. Ázsiai ízek, szójaszósz, szezámolaj és szezámmag, meg persze az örök befutó fokhagyma nagyon ízletes keretet adnak ennek a meleg spenótsalátának.

Ez a köret valójában kakukktojás, mert a hozzávalók az év nagy részében kaphatóak, de most már sokkal frissebbek és vitamindúsabbak, így talán jobban is esik falatozni belőlük. Mellé is passzol az újkrumpli, s persze bármilyen húsféle, amit készítesz. A receptet formáld ízlésedre, de azt javaslom, a balzsamecetről semmiképp se mondj le a hagyományos javára. Összehasonlíthatatlan a kettő, sokkal jobban passzol hozzá az előző.

Még több köretért ide kattints! >>

További olvasnivaló az Egyből 5 rovat cikkei között >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...