Otthon

Öntsünk tiszta kávét a bögrébe a Felelős Gasztrohőssel

Szeptember 29-én ünnepeljük a kávé világnapját. A nap célja a kávé ünneplése mellett a kávé társadalmi és környezeti hatásaira való figyelemfelhívás, ehhez évről évre egyre több kávéfogyasztó és kávézó csatlakozik, a Felelős Gasztrohős Alapítvány pedig elindította új, "Öntsünk tiszta kávét a bögrébe!" kampányát.

Nosalty

Az eredeti császármorzsa, ami almaszószt és lekvárt is kapott

Bár mindkettő verzió egyszerűségében isteni és jellegzetes, a magyar és a bajor császármorzsa elkészítése között jelentős különbségeket véltünk felfedezni. Míg az első tepsiben és sütőben készül, addig a másik serpenyőben pirul. Hogy egyik jobb-e a másiknál? Lényegtelen, hiszen mindkettő ínycsiklandó a maga módján! Azoknak szól tehát igazán ez a recept, akik még csak az egyiket kóstolták, de nem félnek kipróbálni egy másik verziót sem.

Kristyán Fanni

Ezért ne használd „gyors lehűtésre” a mélyhűtőd

Vannak azok a helyzetek, amikor az embernek rohannia kell a főzéssel és annak folyamataival. Ilyenkor extrém megoldásokat is kénytelen bevetni, amelyek azonban nem mindig jelentik a legjobb választást. Az Otthon Tippből kiderül, miért nem a gyors út a legjobb út, ha ételek lehűtéséről, dermesztéséről van szó.

Lakos Benedek

Címlapról ajánljuk

Ezt a két reggelit ajánlja egy kardiológus, ha jót akarsz...

A reggeli nemcsak energiát ad a nap indításához, hanem hosszú távon a szív- és érrendszer egészségére is hatással lehet. Szakértők szerint azok, akik rendszeresen kiegyensúlyozott reggelit fogyasztanak, kisebb eséllyel küzdenek szív- és érrendszeri betegségekkel, 2-es típusú cukorbetegséggel vagy anyagcsere-problémákkal.

Nosalty

További cikkek

A mosógépnek van egy programja, amit szinte mindenki félreért: mutatjuk,...

A mosógépeken található programok száma évről évre nő: pamut, eco, gyorsmosás, finommosás, sport, gyapjú… és ott van a kímélő beállítás is, aminek tényleges szerepét sokan félreértik. A neve alapján sokan azt gondolják, hogy ez az, amit a legfinomabb anyagokhoz, például selyemhez kell használnunk, de már mutatjuk is, mire való valójában!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...