Sushi-pizza – Így formálták át a japánok az olaszok nemzeti ételét. Megszentségtelenítés?

El tudsz képzelni egy olyan pizzát, amin nincs szósz és sajt, sőt, még széle sincs? A Nami egy japán étterem Torontóban, ahol a szakácsok újraértelmezték a pizza fogalmát. 

A nem mindennapi pizzát - amit más japán éttermek is átvettek a Namitól - imádják a vendégek: a sült rizses sushit hallal gazdagították, amit umamiban vagy szójaszószban, de ha úgy tartja kedvünk, wasabiban is megforgathatunk.

Sushi-pizza a japánok válasza a gigantikus méretű pizzákra

A The Toronto Star nevű újság szerint a sushi-pizza karrierje az 1990-es évek elején kezdődött. Kaoru Ohsada, akinek a sushi-pizzát köszönhetjük, eredetileg Japánban, Kobe-ban, dolgozott a Nami-nál, és mindig is szeretett az ételekkel kísérletezni. Kreativitását segítette, hogy jól ismerte a világkonyhát, többek között a francia konyhaművészetet is, ugyanis 5 éven keresztül egy francia étteremben dolgozott, később pedig kanadai japán éttermek séfje volt.

Oshada - aki a mai napig nyitott az újításokra, de a hagyományokat is tiszteli - egy lazacos krumplilángost majszolt épp egy étteremben, ami végül a pizzaszerű falatkákat is inspirálta.Rögtön elkezdett kísérletezni: sült sushirizs, lazac, tobiko hal és apróra vágott hagyma felhasználásával megalkotta a saját újragondolt minipizzáját, amit sushi-pizzának nevezett el.

„Francia szakácsnak tartottam magam, nem japán sushiséfnek. Valószínű, hogy ezért nem idegenkedtem ettől.”

A sushi-pizza nem csak Torontóban hódít

Oshada főnökei és a vendégek is rajongtak a szokatlan és újszerű ételért, amit a későbbiekben még fűszeres majonézzel és szója- és wasabiszósszal is felturbózott. A sushi-pizzának azóta többféle változata létezik, a ropogós sült hagymástól kezdve a pácolt gyömbéresen át az avokádósig.

A torontói trend az Egyesült Államokba is eljutott - többek közt pókeréttermek közkedvelt fogása. Az elkészítéséhez a szakácsok sushirizst helyeznek a háromszögformára hajtogatott noriba, rá friss halakat és más összetevőket tesznek, majd a nori széles végét a pizza ropogós széléhez hasonlóan alakítják ki. Az, hogy ezt egy olaszpizza-fanatikus is pizzának tartja-e, erősen kétesélyes, de az ízéért sokan rajonganak. Te megkóstolnád?

Oshada sushi-pizzájától eltér, de ez is egy fajtája:

Kaoru Oshada, aki megalkotta a sushi pizzát

Ezt olvastad már az ÍzHUSZÁR magazinon?

Mini, pihe-puha shiba inus pillecukrokat dobtak piacra a japánok

via és via

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...