Pánikvásárlás jöhet az árstop kivezetése után
Augusztus 1-jén megszűnik az élelmiszerárstop, emiatt lehetséges, hogy pánikvásárlás alakul ki. Most két hazai üzletlánc elárulta, mekkora rohamra számítanak a következő napokban.
NosaltyAugusztus 1-jén megszűnik az élelmiszerárstop, emiatt lehetséges, hogy pánikvásárlás alakul ki. Most két hazai üzletlánc elárulta, mekkora rohamra számítanak a következő napokban.
NosaltyDe szerencsére akad pár olyan alapélelmiszer, amelynek kicsit normalizálódott az ára.
NosaltyVégre jó hírrel szolgálhatunk, hiszen a legújabb értesülések szerint jelentős árcsökkenés elé néz az uborka és a fürtös paradicsom is.
NosaltyA KSH legfrissebb adataiból az is kiderült, hogy mely élelmiszerek ára emelkedett tavalyhoz képest a leginkább.
NosaltyA termékcsoportokon belül bizonyos élelmiszerek ára a duplájára emelkedett, de a szakértők szerint már látni lehet a fényt az alagút végén.
NosaltyProbléma akadt a Penny saját márkás sörének visszaváltásával, ugyanis az Adelskronen sörös dobozokat nem fogadták be az automaták. Úgy látszik, a kialakult helyzetet végül sikerült orvosolni.
NosaltyNagy mennyiségű, magzatfejlődést is károsító örök vegyi anyagot találtak egy 16 európai országra kiterjedő vizsgálatban. A búzaalapú termékek a legszennyezettebbek.
NosaltyA Pantone 2026-ban is kiválasztotta az év színét, ami ezúttal meglepő módon a fehér egyik árnyalata lett.
Macsuga ViktóriaA kutatások azt sugallják: az emberi test hőtermelése és szabályozása az ipari forradalom óta elmozdult. Az, hogy ma jobban élünk, tisztább környezetben, kevesebb fertőzéssel és kényelmesebb körülmények között, befolyásolja a testhőnket is.
Klasszikus ízek a magyar konyha legjavából. A lebbencsleves, a velős pacalpörkölt és a somlói is magáért beszél!
A mikulásvirág szép, ünnepi atmoszférát varázsol, de nem biztos, hogy hosszú távon át kitartó, boldog szobanövény lesz belőle. Ha tartós, lakásbarát és viszonylag könnyen gondozható növényt szeretnél, érdemes egy másik fajtát választani.
Ez a tészta többszöri kísérletezés végeredménye, ez a legtökéletesebb. Évek óta ezekkel az arányokkal dolgozom. Egy nagyon jól dolgozható, rugalmas tésztát kapunk, nem ragad, nem ...
Sokan előnyben részesítik a sós rágcsálnivalókat. Én is így vagyok ezzel, mindig a sósat részesítem előnyben. Noha azért eszem édességet is!! Ez a fajta tészta egy dobozba téve, ...
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.