Sokan kiakadtak azon, milyen olcsó a dinnye az Aldiban
Túl alacsonynak számít a görögdinnye 149 forintos kilós ára az Aldiban, ezért kiakadtak az érdekképviseletek.
NosaltyTúl alacsonynak számít a görögdinnye 149 forintos kilós ára az Aldiban, ezért kiakadtak az érdekképviseletek.
NosaltyAz Eurostat adatai szerint már csak Litvániában drágulnak durvábban az élelmiszerek, mint Magyarországon.
NosaltyLegyünk résen, vegyük elő a jobbik eszünket, és szerezzük be a szezonális gyümölcsöt és zöldséget olcsóbban, akciósan. Sőt, tegyük el őket télre!
NosaltyA horvátországi környezet és árak már jóval inkább európaiak, mint sem balkániak, a gyengülő forint és az infláció miatt pedig a magyar turistáknak még ennél is mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk. Nézzük, mennyire mélyen.
NosaltyMár közel félmillió magyar látta a beszélgetést, amit Friderikusz Sándor készített Surányi György volt jegybankelnökkel. A beszélgetés július elsején készült, és csütörtök este került adásba.
NosaltyUgyan Európában mindenhol jelentősen drágultak az élelmiszerek, sajnos az egyik legnagyobb mértékű áremelkedésről mégis hazánkban lehet beszélni.
NosaltyTeljesen átalakultak a vásárlási szokásaink a hatalmas infláció hatására.
NosaltyKomoly élelmiszerhiány nem várható, egyes termékek ára azonban elszállhat a jövőben – derül ki abból az interjúból, melyet Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója adott a Pénzcentrumnak.
NosaltyA hatalmas infláció miatt a magyarok igyekeznek spórolni, és leginkább az élelmiszerekből és a higiéniás termékekből választják az olcsóbbakat – derült ki egy felmérésből.
NosaltyElindult a meggyszezon, a hazai termelőknek azonban szembe kell nézniük néhány olyan kérdéssel, melyre nem feltétlenül számítottak.
NosaltyBezár az Édesem, a Millenáris park tövében pár éve általában csak szombatonként illetve egy-egy napon nyitva tartó, de sokak által kedvelt budai mini cukrászda. Márk Szonja, bár workshopjai és édességei azóta is sikeresek, szomorú döntést hozott az egyre aggasztóbb gazdasági helyzet miatt.
NosaltyA szülőknek több száz forinttal többet kell majd fizetniük az iskolai, óvodai és bölcsődei menzákon.
NosaltyHa eddig drágálltad a mézet, készülj, mert a helyzet csak rosszabb lesz.
NosaltyHiába lapoznak bele az akciós újságokba a német lakosok, az Aldi és a Lidl akciós újságaiban már árak sincsenek a folyamatos drágulás miatt.
NosaltyNem tudsz aludni a kánikulában? Mutatunk 7 egyszerű tippet, amivel klíma nélkül is hűvösebbé teheted a hálót és kellemesebbé az éjszakákat.
NosaltyA tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!
NosaltyEgy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.
NosaltyA gyümölcs nem mumus, nem ettől fogsz hízni - de érdekes tudni, melyikben mennyi természetes cukor van. Lássuk!
A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!
Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.
Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.
A fotón a sütemény alja van felül, a szilikonos formám volt ilyen szép körkörös mintázatú. Picit megolvasztott fagyasztott meggyel tálaltam, igazán jól esett ebben a nagy melegben.
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...