Bögrés sütemények karácsonyra
Elő azzal a pár hozzávalóval, a karácsonyi dallamok dúdolásával, és irány a konyha, hogy elkészüljenek a legszebb bögrés sütemények karácsonyra!
NosaltyElő azzal a pár hozzávalóval, a karácsonyi dallamok dúdolásával, és irány a konyha, hogy elkészüljenek a legszebb bögrés sütemények karácsonyra!
NosaltyEgyre több magyar teszi le a voksát a kedvező árú karácsonyfa mellett.
NosaltyMegfordítottuk a menü rendjét: édes körtekrémlevessel kezdünk, és sós süteménnyel, sajtos rúddal zárunk, közéjük pedig, hopp, egy grillezett csirkemell ékelődött.
NosaltyIdén tényleg ne bízzuk a véletlenre és az utolsó pillanatok szerencséjére a bevásárlást!
NosaltyHa elfáradtál az ajándékkeresésben, vagy csak egy kis inspirációra vágynál, akkor jó helyen jársz: add ajándékba az alábbi csodaszép virágok egyikét!
NosaltyA termelők szerint problémák merültek fel az idei terméssel, illetve az olcsó import is nehezíti a helyzetet.
NosaltyRácz Jenő a Sztárbox következő adásában Molnár Áronnal küzd majd meg. A színész most elmondta, mire számít az összecsapáson, és azt is elárulta, mit gondol Jenőről.
NosaltyÚjra itt az év vége, mi pedig természetesen 2023 karácsonyára is összeszedtük az idei legjobb és legérdekesebb gasztro témájú illetve szakácskönyveket, melyeket jó szívvel ajánlunk nektek vagy ajándékba bárkinek, aki imád enni, sütni és főzni.
NosaltyKözelegnek az ünnepek, ezzel együtt nyakunkba szakad a végeláthatatlan sütés-főzés macerásnak tűnő, de a végeredményt látva minden percet megérő, készülődéssel teli időszaka. Most pedig képzeljük el: ha bármit, de tényleg bármit kérhetnénk a fa alá, ami megkönnyíti a karácsonyi menü elkészítését, mely konyhai eszközöknek örülnénk a legjobban?
HirdetésA klasszikus aprósütemények sorában a diós kosárka bebetonozott hellyel rendelkezik, ez nem vitás. Azonban mégsem készítjük olyan gyakran, mert macerásnak tűnhet, esetleg mert nincs formánk hozzá – változzon meg ez idén karácsonykor, lássuk, miért nem is bonyolult az édesség.
Lakos BenedekReméljük, reggel téged is meglátogatott a Mikulás, és kaptál valami szuper meglepetést! Mi egy izgalmas képrejtvénnyel lepünk meg.
NosaltyLetudhatjuk az ünnepi hajsza nagy részét, ha már most elkészítünk egyet-kettőt az alábbi hosszan elálló karácsonyi süteményekből. Nem fognak megromlani, bepenészedni, csak álljuk meg a folytonos rájuk járást!
Lakos BenedekHa az első fogást sem hidegen tálalnád, akkor válassz valamilyen meleg előételeket karácsonyra. Ezek alapból egy kicsit különlegesebbek, így biztosan elkápráztatod majd a vendégsereget velük.
NosaltyFűszeres sütőtökkrémlevessel indul a mai buli, melyre rögvest egy hamisítatlan húsételt, pásztorpitét ajánlunk rá, végül pedig egy mesés baklavacroissant lesz a műsor zárószáma.
NosaltyHétzáráshoz méltó menüsorral készültünk, így levessel kezdünk és parádés desszerttel zárunk.
Macsuga ViktóriaArról már korábban is írtunk, hogy vannak olyan italok, amelyek jótékonyan hatnak a zsírmájra, ilyen a zöld tea és a kávé is, azonban, hogy pontosan mekkora mennyiségre van szükség napi szinten, azt az alábbi cikbből megtudhatod.
NosaltyFinomított rizskorpaolajban rákkeltő anyagot vizsgáltak be, és az Indiából származó termékből holland importőrön keresztül Magyarországra is érkezett. Ha ilyet vettél, ne fogyaszd el!
NosaltyFinomított rizskorpaolajban rákkeltő anyagot vizsgáltak be, és az Indiából származó termékből holland importőrön keresztül Magyarországra is érkezett. Ha ilyet vettél, ne fogyaszd el!
Gyors, kényelmes és energiatakarékos megoldás, de ez csak elsőre igaz. A mosógépek különféle programjai közül nem mindegy, mikor melyiket nyomod be. Egy rosszul megválasztott mosási program nemcsak a ruhák tisztaságán ront, hanem hosszú távon az anyagot és a mosógépet is megviselheti. Mutatjuk, mire érdemes figyelni, ha valóban tiszta, tartós ruhákat szeretnél.
Sok kedvenc egy menüsorban: puha krumpligombócok, pörköltszaftos-húsos palacsinták és fahéjas kelt tészták csábítanak minket ma.
Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...